Little Butterfly 3. Rész / Kirobbanó érzelmek /

♦ Hoseok Pov ♦


Jó, oké, bevallom. Meleg vagyok. Nem tudom mit fogok ezzel kezdeni, nem tudom, hogy fogom felvállalni, de egyet tudok. Ha Jimin ennél is közelebb kerül hozzám, soha nem akarom majd elengedni. Előttem sétált Sugával, mi pedig Jinnel hátul. Próbált velem beszélgetni, de gondolataim miatt válaszaim kimerültek az "aham"-nál és az "ühüm"-nél. Visszaértünk a suliba, ahol V fogadott minket.
- Itt hagytatok - mondta sértődötten. - Nem találtunk és már majdnem becsengettek. Bocsi - mondta Jin. - Mindegy. Mellesleg Jimin - fordult hozzá. - Beadandót kell írnod kémiából. - Fantasztikus - jegyezte meg sóhajtva. - Rapmon és Jungkook? - kérdezte keresve két tagunkat. - Kook leitta magát és Rapmon vele maradt. - Leitta magát? - nevetett hangosan Tae. - Ja - mosolygott vissza Jin. Becsengettek. - Rohadtul nincs kedvem órára menni - mormogtam. - Nekem sincs - Értett velem egyet az új fiú. Lassan viszont bement mindenki a saját termébe. Matekom volt, ami tipikusan úgy telt mint mindig. Egy szót se értettem. Jiminen járt az eszem, így hamar eltelt az óra. A termük az én termem mellett van. Jimin szünetben egy ablaknál támaszkodott. Megfelelő alkalom lenne beszélni vele szomszédosságunkról. Odamentem hozzá és a szokásos helyre helyeztem a karom. - Szépfiú - helyezkedtem mellé. - Basszus! - Ijedt meg ismét. - Ne csináld ezt mindig! - Mit csinálok? - vigyorogtam rá. - Megijesztesz - sóhajtott. - Ennyire rémisztő vagyok? - biggyesztettem le alsó ajkam. - Nem, csak... Nem vagyok rád felkészülve - túrt bele sötét tincseibe. Ellenállhatatlan volt. - Szokj hozzám - kacsintottam, amitől látszólag zavarba jött. Lehetséges hogy ő is meleg? Elképzelhető? Annyira szívesen rákérdeznék csak úgy egyszerűen... De ez nem a legjobb alkalom. - Figyelj Jimin... - kezdtem. - A velünk szembe lévő eladó házba beköltözött egy család. Édesanyám azt mondta, hogy egy bizonyos Park család. Nem lehetséges hogy... - De igen - vágott a szavamba megkönnyítve a dolgom. - Nekem is mondták. Vagyis rájöttem. Igazából nem tudom hogy volt. Csak... - Miért nem szóltál? - szakítottam félbe most én. - És te miért nem szóltál? - kérdezett vissza. Basszus. Ez a fiú nem tud egyenes választ adni? Felnevettem. Elmosolyodott, de láttam, hogy valami nincs rendben. Sejtem, hogy velem volt a gond. Valószínűleg összezavartam kicsit. - Hoseok... - szólalt meg megtörve a csöndet. - Lehet egy elég személyes kérdésem? - megrémültem. Nem akarok beszélni az érzéseimről ilyen körülmények között. - Hát... Persze - válaszoltam megszeppenve. - Volt már barátnőd? - csattant ki belőle. Miért érdekli ez? Zavarba jöttem. Arcom elvörösödött és csak reménykedtem, hogy nem veszi észre. - Volt... De... Sose voltam szerelmes egy lányba se - nagyot nyeltem, majd Jiminre néztem aki még mindig az ablakon bámult ki. - Értem - mosolyodott el féloldalasan. - Teljesen értem.


♦ Jimin Pov ♦


A visszafelé vezető úton Sugával sétáltam, mögöttem J-hope és Jin volt. Kíváncsi lennék, hogy RapMon hogy boldogul Jungkookal lehet segíteni kellett volna neki. Pár szót váltottunk Yoongival de, valahogy úgy érzem, hogy nem fogok vele szoros kapcsolatba kerülni. Visszaértünk a suliba, ahol V fogadott minket. 
- Itt hagytatok - mondta sértődötten. - Nem találtunk és már majdnem becsengettek. Bocsi - felelte Jin.
- Mindegy. Mellesleg Jimin - fordult hozzám. - Beadandót kell írnod kémiából. - Fantasztikus - jegyeztem meg egy nagy sóhajjal. - Rapmon és Jungkook? - kérdezte. - Kook leitta magát és RapMon vele maradt. - Leitta magát? - nevetett fel hangosan Tae. - Ja - mosolygott vissza Jin.
Beszélgetésüket a csengő szakította félbe majd visszasétáltunk termeinkhez. - Rohadtul nincs kedvem órára menni - morogta Hoseok, maga elé. - Nekem sincs – értettem vele egyet. 
Taeval beléptünk a termünkbe, amire az összes osztálytársunk megfeszült jelenlétünktől. Vagy talán inkább csak V-jétől. Gondolom mennyire örülhettek a hírnek, amikor osztályfőnökünk bejelentette hogy ez a fiatalember bukott le hozzájuk. Padomhoz visszatérve, ugyanúgy ott volt a reggelim annyi különbséggel, hogy teljesen megszáradt. Gyorsan bevágtam a táskámba és elővettem az irodalom könyvem és füzetem. A folyosóról hangos kopogás szűrődött be a terembe majd belépett egy magas, vékony körülbelül 20-as éveiben járó fiatal nő. Ez volt az első olyan, amikor osztálytársaim vigyázzba vágták magukat és az volt a furcsa hogy még Taehyung is. Példájukat követve felálltam én is, majd intett egyet hogy leülhetünk. Ha nem lennék, meleg szerintem ugyanúgy viselkednék mint Taehyung hisz eszméletlenül gyönyörű volt ez a tanárnő. - Köszönöm, hogy megtiszteltetek vigyázzba állásotokkal - padtársam felé fordítottam a fejem, aki azóta se vette le róla tekintetét. - Ha jól értesültem a hírekről jött egy új osztálytársatok - mosolygott. Már meg sem lepődtem, hogy mindenki felém fordult kivéve a mellettem ülő. - Bemutatkoznál, kérlek? - nézett rám mosolyogva. Értem már miért tetszik V-nek, kedves tanárnőnk. Felálltam és a már jól betanult szövegem ismét elmondtam. - Köszönöm, leülhetsz. Ma Magyarország híres költőivel fogunk foglalkozni pontosabban Ady Endrével és Petőfi Sándorral. Hallott már róluk valaki? – tette fel kérdését az osztály felé fordulva. - Senki? Hát nem baj. Vegyétek elő a füzeteteket és másoljátok le a harmincötödik oldalt – eddig egyedül ezt az órát tartottam érdekesnek és szórakoztatónak. Legfőképp azért mert nem a mi nemzetünk volt a téma. Hamar eltelt ez az 50 perc. Szünetben kimentem a folyosóra és rátámaszkodtam ez előttem levő ablak párkányára. Egyfolytában ezen a srácon járt az eszem. Hogy képes valaki ennyire közvetlen lenni? Meg az a mosoly.. Teljesen megőrjít. - Szépfiú - éreztem meg egy kezet vállaimon. - Basszus! - ijedtem meg mikor megláttam, hogy ő az. - ne csináld ezt mindig! - Mit csinálok? - vigyorgott rám. - Megijesztesz - sóhajtottam. - Ennyire rémisztő vagyok? - biggyesztette le alsó ajkát. - Nem, csak... Nem vagyok rád felkészülve – túrtam bele hajamba. Huh, basszus lehet nem ezt kellett volna mondanom. Eléggé kétértelműnek lehet ezt venni. - Szokj hozzám - kacsintott rám. Kiakaszt, zavarba is hoz, még jó hogy nem kezdtem el dadogni. - Figyelj Jimin.. A velünk szembe lévő eladó házba beköltözött egy család. Édesanyám azt mondta, hogy egy bizonyos Park család. Nem lehetséges, hogy... - De igen - vágtam szavába. - Nekem is mondták. Vagyis rájöttem. Igazából nem tudom, hogy volt. Csak... - Miért nem szóltál? - szakított félbe most ő. - És te miért nem szóltál? - kérdeztem vissza azonnal. Felnevetett én pedig elmosolyodtam. Tegnap óta fúrja a kíváncsiságomat, hogy vajon volt e már barátnője. Úgy éreztem most itt az alkalom, hogy megkérdezzem. - Hoseok... - szólaltam meg végül. Azt hittem tényleg elkezdek dadogni. - Lehet egy elég személyes kérdésem? - Hát... Persze - válaszolta elég komoran. - Volt már barátnőd? - néztem rá. Zavarba hoztam volna? Az arca teljesen vörösbe borult. Ezek szerint igen. - Volt... De... Sose voltam szerelmes egy lányba se. - Értem – mosolyodtam el féloldalasan. - Teljesen értem - a megérzéseimben ismét nem csalódtam. Tuti, hogy meleg. Becsengettek. Levette kezét vállaimról majd köszönés kép mosolygott egy kicsit majd eltűnt. Bementem én is a termembe és kivártam az 50 percet. Kicsöngettek. Ekkor jutott eszembe, hogy ez volt az utolsó órám. Gyorsan visszapakoltam mindent táskámba és az elsők között tudhattam magam, aki kilépett a teremből. A folyosón egyből a jobb oldali irányba kezdtem el keresni szememmel J-Hopeot majd egy kis idő után észrevettem fekete haját. Pont felém nézett és intettem neki, amire ő is visszaintett. Nagy nehezen áttolakodta magát a tömegen és megtámaszkodott térdein. - Huh… - egyenesedett ki. - Végeztél? - Igen. És te? - kérdeztem vissza. - Igen, én is - nézett rám elmosolyodva. - Megvárjuk a bandát? - kezdeményeztem neki. - Nem kell. Menjünk - lesétáltunk együtt majd hazafelé vettük irányunk. - Van egy szép hely, a közelben - törte meg a csendet. - V-van kedved megnézni? – kezdett el picit dadogni. Istenem, hát ezek szerint nem csak én vagyok ilyen? Eszméletlen aranyos volt. ♦ Hoseok Pov ♦

Csengő törte meg érzelgős pillanatainkat. Leeresztettem a kezem és elindultam a terembe. Töri. Sose érdekelt a történelem, így ismét Jiminen kezdtem el gondolkodni. Annyira erősen képzeltem magam elé, hogy már az illatát is éreztem, ami úgy beleégett az elmémbe, hogy ha akarnám se tudnám elfelejteni. Meg sincs a száma... El kéne kérnem. Basszus. Nagyon megszerettem. Semmi jó nem lesz ebből. Kicsengettek és én rohantam is kifelé. Ez volt az utolsó órám és egyből Jimint kerestem. A tömegen keresztül megláttam, ahogy integet és gyorsan én is köszöntem. Áttörtem az emberek között és megtámaszkodtam térdeimen. Felegyenesedtem és kifújtam magam.
- Huh...végeztél? - kérdeztem gyönyörű vállaira meredve. Hanyagolnia kéne ezeket a trikókat mert ezzel fog megölni. - Igen, és te? - meredt rám hatalmas pupilláival. - Igen én is. - Megvárjuk a bandát? - kérdezte. Nem akarom. Én vele akarok kettesben lenni. Ebben a pillanatban nem érdekelt a banda. - Nem kell. Menjünk - mosolyogtam rá. Elindultunk le, majd hazafele vettük az irányt. - Van egy szép hely a közelben - kezdtem zavarban. - V-van kedved megnézni? - dadogtam. Basszus. Ez mennyire gáz. Beharaptam alsó ajkam majd ránéztem. Elmosolyodott. Nem bírok a mosolyával. Teljesen legyengített ez a fiú. - Persze - felelte még mindig mosolyogva. Kb négy háztömbnyit sétáltunk, majd lefordultunk balra. Csend volt, de ez a csend egyikünknek sem ártott. Egy kis parkba vezettem. Nem volt túl híres, csak pár ember volt ott. - Nagyon barátságos ez a környék - törte meg a csendet. - Igen, ezért szeretem én is - mosolyogtam. Két nap. Két napja ismerem ezt a fiút, és sokkal többet mosolyogtam őszintén, mint a három év alatt a gimiben összesen. Boldoggá tett a jelenléte. - Tudod, sokszor ide jövök ki, amikor rosszul érzem magam - kezdtem. Nagyon régen beszéltem őszintén valakivel, és kívülről hallani elcsukló hangom szomorúvá tett. - A többiek nem is tudják mit érzek valójában, ki is vagyok én. Van egy nővérem, akit nem láttam már két éve, mert külföldön modellkedik. Számomra ő volt az egyetlen, akinek mindig elsírhattam a bajaim és elmondhattam a legboldogabb pillanataim. - Felnéztem az égre és behunytam a szemem. Jimin az egyetlen évek óta, akinek eltudtam mondani mindezt. - Kiskoromban... Hetente költöztünk el más városba. Rengeteg barátomat veszítettem el, köztük egy nagyon közelit, akivel azóta se találkoztam. Lány volt, de a nevére már nem emlékszem. Mindennap eszembe jutnak azok a percek, amiket vele töltöttem. - közben ránéztem. Minden eddiginél gyönyörűbbnek láttam. Valamiről még beszélt, de nem tudtam rá figyelni. Pedig mindennél jobban érdekelt. Ahogy ajkai összeértek csak arra tudtam gondolni, mennyire jól csókolhat ezekkel az ajkakkal. - Megadod a telefonszámod? - nyögtem ki, remélve, hogy nem szakítottam félbe. - Persze - nyújtotta át készülékét. Gyorsan bepötyögtem majd visszanyújtottam. Felálltam. Az ég felé fordultam. - Szerintem menjünk, még mielőtt eláznánk - felállt ő is, és elindultunk haza. Az utcánkban jártunk, amikor a két hát között megálltunk egymással szemben. ♦ Jimin Pov ♦
- Persze - mosolyogtam rá. Sétáltunk kb négy háztömbnyit majd a kereszteződésnél lefordultunk balra. Most jutott eszembe, hogy amúgy én még szét se néztem a környékünkön. Egyáltalán. Pár perc séta után megláttam az egekbe nyúló fákat melyeknek hatalmas lombjai voltak. Egy-két ember volt csak a kis parkban. Egy pár a babakocsijukat tolta, mások pedig kutyát sétáltattak. - Nagyon barátságos ez a környék - jelentettem ki. - Igen, ezért szeretem én is. - most már bevallom. Kellemesen csalódtam J-Hopeban. Hirtelen egy csodás érzés fogott el. Kevésszer volt ilyen dolgokban részem. Ha visszaemlékezem gyermek koromra mindig csak a veszekedések és a heti költözések jutottak eszembe. Valamiért úgy éreztem ez a fiú képes lesz engem boldoggá tenni. Leültünk egy padra, és néztük az embereket, akikről a boldogság sütött le majd megszólalt. - Tudod.. sokszor ide jövök ki, amikor rosszul érzem magam – ránéztem és teljesen szomorúnak tűnt. Eddig, amikor láttam mindig mosolygott és viccelődött. Ezek szerint az csak egy álca? - A többiek nem is tudják, mit érzek valójában.. Ki is vagyok én. Van egy nővérem, akit nem láttam már két éve mert külföldön modellkedik. Számomra ő volt az egyetlen, akinek mindig elsírhattam a bajaim és elmondhattam a legboldogabb pillanataim. - nem értettem hirtelen, mi lett vele és hogy miért kezdett el lelkizni, de nem bántam. Örülök, hogy megosztja velem. Felnézett az égre majd becsukta a szemét. Úgy éreztem most én jövök.
- Kiskoromban.. Hetente költöztünk el más városokba.. Rengeteg barátomat veszítettem el köztük egy nagyon közelit, akivel azóta sem találkoztam. Lány volt, de a nevére már nem emlékszem. Mindennap eszembe jutnak, azok percek amiket vele töltöttem. - közben szemem sarkából észrevettem, hogy már felém fordult és figyelmesen néz. Folytattam. - Apukámmal csak akkor találkozom, amikor hazajön bejelenteni, hogy más városba kell mennünk. Nagyon unom már.. - úgy gondolom egyelőre elég ennyit megosztanom vele. Jólesett, hogy többet tudhattam meg róla. - Megadod a telefonszámod? - kérdezte meg, válasz nélkül hagyva, amit mondtam neki. - Persze - átnyújtottam neki, készülékem. Gyorsan bepötyögte a számokat majd visszaadta és felállt. Az idő kezdett egyre rosszabbra fordulni, az égen szürke felhők jelentek meg. - Szerintem menjünk, még mielőtt eláznánk. - azzal én is felálltam majd elindultunk haza. Még szerencse, hogy szomszédok vagyunk. Már az utcánkban sétáltunk, majd megálltunk a két ház között, ami a búcsút jelentette. - Hát akkor… majd.. holnap találkozunk - az égen már teljesen összemosódtak a felhők, és egyre hangosabban dörögni kezdett. - Köszönöm.. - lépett közelebb hozzám. Szívem ismét gyorsabban kezdett verni. - Én is.. Akkor, szia.. - léptem egyet hátra majd alig, hogy megfordultam volna elkapta a csuklóm és magához húzott. 
Kikerekedtek szemeim, jobb kezével derekamra simított és az ajkaimra tapadt. Az eső eleredt. Álmodom, vagy tényleg megtörténik most ez? Még közelebb húzott magához. Lehunytam a szemeim és visszacsókoltam. Filmbe illő lett volna ez a jelenet. Hanem tart a derekamnál valószínűleg összeestem volna. Kezeim én is az ő dereka köré fontam. Az eső csak esett, de minket ez nem érdekelt, ahogy az sem ki lát éppen két fiút az út közepén csókolózni. Legalább már öt perce mély, szenvedélyes csókba kezdtünk bele, de a levegő hiánya elválasztott kettőnket.
Hátra lépett tőlem majd mosolyogva hátra fordult és bement, lakásába.


♦ Hoseok Pov ♦


- Hát akkor... majd... Holnap találkozunk - mosolygott. Nem bírom tovább. Megindultam előre, mire ő hátra lépett egyet. - Én is.. Akkor szia - fordított hátat nekem, amit nem hagyhattam. Most nem engedem csak úgy elveszni ezt a pillanatot. Nem tudom hogy történt. 
Megszorítottam a csuklóját és magamhoz húztam. Szemei a szokásosnál is nagyobbra nyíltak, én pedig a derekára helyeztem a kezem, majd ajkaira tapadtam. Megtettem. Nem tudom mi vitt rá erre, de ezért a pillanatért a fél életem odaadtam volna. Nyelveink forró táncot jártak. Most először éreztem, hogy van miért küzdenem. Eleredt az eső. Elképesztő pillanat volt. Még jobban magamhoz szorítottam. Ő is a derekamra fonta karjait. Nem érdekeltek a körülmények, hogy bárki megláthat. Engem csak az érdekelt, hogy enyém lehet ez a fiú. Éreztem, hogy csak én tartom az összeeséstől. Imádtam azt érezni, hogy én vigyázok rá. Ajkaink elváltak egymástól. 
Ahogy elengedtem egyből a hiányát éreztem. Hátra léptem, rámosolyogtam, majd bementem a házunkba. Becsuktam az ajtóm és nekidőlve leültem a földre. Mi lesz ez után? Hogy fog rám nézni másnap? Gondolatok százai gyülekeztek a fejemben, majd lassan a szobámba indultam és ledőltem az ágyamra. Elaludtam. Álmaim viszont nem tartottak sokáig. - Hoseok! Hoseok! - ébresztett egy lágy női hang. Szemeimet kinyitva egy gyönyörű szép hölgyet láttam. Alig hittem a szememnek. - Ji Woo! - ugrottam nővérem nyakába könnyezve. - Ha sírni kezdesz megverlek! - nevetett. Késő volt. Olyan szorosan öleltem magamhoz, ahogy kb egy órával ezelőtt Jiminnel is tettem. Nem akartam elengedni soha. - Hiányoztál... - szipogtam. -Te is nekem Hoseok - csuklott el most már az ő hangja is. Pár percet érzelgősen töltöttünk el, majd elkezdtünk beszélgetni. - Mesélj... A bandával miújság? - Megvagyunk. Van egy új tagunk is - mondtam. Feltétlen elakarom neki mondani, hogy meleg vagyok. - És a suli? Megy? - Ebbe inkább ne menjünk bele - nevettem. - És te? Hogy hogy itthon vagy? - Mondjuk egy laza szabadságnak - mosolygott rám. Néztem őt pár másodpercig, majd nekikezdtem. - Említettem az új fiút.... - haraptam be alsó ajkam. - Eléggé közel kerültünk egymáshoz.. - kikerekedett a szeme. Szemöldökét az egekbe emelte. - Mit próbálsz kinyögni? - Megcsókoltam - mosolyodtam el. - Szeretem őt, Ji woo! - Azta picsa - nyitotta hatalmasra száját. - Megcsókoltad? - Meg. - Jó volt? - nevetett. Nem vártam más reakcióra. Elnevettem magam. - Isteni. - Nekem ezzel semmi bajom. Ugyanúgy az öcsikém vagy. Bármikor beszélhetsz nekem róla. - Köszönöm - néztem rá halvány mosolyt erőltetve arcomra. - És együtt vagytok? - kérdezte. - Fogalmam sincs, mik vagyunk. - És csináltátok...tudod...mármint...lefeküdtetek? - Na jó. Kezd kínos lenni - túrtam a hajamba. - Szóval igen? Jézus Isten és hogyan... - Nem. Nem feküdtünk le - vágtam a szavába nevetve. - De majd szólsz ugye? - biggyesztette le ajkait. - Szia Ji Woo... - állítottam fel az ajtó felé irányítva. - Hoseok ne már! Ne legyél már ilyen a saját nővéreddel! - azzal ki irányítottam a szobámból és becsuktam az ajtóm. Felnevettem magamban, majd visszadőltem az ágyamba. Jimin. El se köszöntem. A telefonomért nyúltam, és megkerestem névjegyét. 
"Jó éjszakát Szépfiú" küldtem el egy sms-t. 
A telefonomat letettem és szépen lassan ismét elaludtam. ♦ Jimin Pov ♦ Egy darabig még lesokkolva álltam az út közepén és végig az ő bejárati ajtójukra meredtem. Életem első csókja. Vele... és tökéletes volt. Bementem most már én is a házba becsuktam az ajtót majd neki csúszva leültem a földre. Ujjaimmal ajkaimra érintettem és lehunytam a szemem, hogy visszaemlékezzek életem legcsodásabb pillanatára. Forróság töltötte el a mellkasam. Azt hiszem szerelmes vagyok. Felálltam gyorsan és felszaladtam az emeletre. - Édesem - nyitotta ki édesanyám az ajtóm. - Láttalak ám! - jött felém ujjal mutogatva. - Mesélj - fogta meg a kezem mosolyogva. Hirtelen egy szó se jött ki a számon. Sóhajtottam egyet majd belekezdtem. - Szerelmes vagyok. - Ez csodás! - pattant fel mellőlem tapsolva. Valahogy éreztem, hogy ez lesz a reakciója. Elmosolyodtam rajta. - Milyen volt? - ült vissza. - Leírhatatlan - tartottam egy kis szünetet. - Azt hiszem, szeretem. Csak félek... - De, hát mégis mitől? Fiatalok vagytok, nem egy nyolcvan éves pár, akik attól félnek melyikőjük hal meg hamarabb. Holnap átfogok menni, hogy... - NEM! - kiáltottam rá. - Nem, nem mehetsz át! Nem tudom, az ő szülei tudják e.. Láttam őket. Nem olyanok mint te. - Ezt hogy érted? - Jaj, nem úgy. Hanem, hogy szerintem ha elmondaná nekik nem tudnák elfogadni. Hagyjuk is inkább... - De, neem! Volt még valami? Szex? Vagy valami? Fájt? Kotont használtatok? - Jézusom anya!! Menj ki - megfogtam a két karjánál és felállítottam az ágyról majd az ajtó felé fordítottam és kitoltam nevetve. Igaz, hogy az jó, hogy tökre örül neki viszont vele ellentétben apám már nem annyira fog. Szerencsém, hogy nem jár haza. Lassan kezdett beesteledni. Ablakomhoz lépve vetettem egy utolsó pillantást a házukra majd elhúztam a függönyöm. A fürdőszoba felé indultam, de jelzett a telefonom miszerint üzenetet kaphattam. A kezdőlapon ez jelent meg: " Jó éjszakát Szépfiú " Elmosolyodtam, majd visszadobtam a telóm az ágyamra. Elmentem fürödni és újra kézbe vettem készülékem, hogy választ adjak. " Neked is " Jó ötlet volt, hogy telefonszámot cseréltünk. Hirtelen előjöttek a régi érzéseim. Másodpercek elteltével mintha a régi énem akart volna belém visszabújni. Csalódottság, félelem, szomorúság és harag. Mi van ha csak játszik velem és közben nem is szeret? Könnyek szöktek a szemembe. Én nem akarok többször csalódni. Nem akarom újra járni a pszichológusokat, nem akarok többször sírva elaludni. Nehezen, de pár óra elteltével elnyomott az álom.