Little Butterfly 6. Rész / Féltékenység /

♦ Jimin Pov ♦


Madárcsicsergés, és a napfény beáramló fénye kényszerítette kinyitni a szemeim. Hoseok még aludt és édesen szuszogott. Ugyanúgy feküdtünk amilyen pózban maradtunk az este. Meztelenül, egymást átölelve. - HOSEOOK! – Ugrottam fel a női hangra ami már egyáltalán nem hasonlított a Ji Wooéra. J-Hope is kinyitotta szemét majd ijedten rám nézett és felpattant az ágyból. – ELFOGSZ KÉSNI! – kopogott be az ajtón. Mint akit golyóból lőttek volna ki felugrottam és a ruháim szedegettem amire J-hope csak siettetően mutogatott hol vannak a szanaszét hagyott darabok a padlón. Magamra húztam a bokszerem és a nadrágom kezdtem el begombolni amikor Hoseok elhúzta függönyt és kinyitotta az ablakot. - Itt kel kimenned ne haragudj! siess – mutogatott az ablakra halkan. Felsőmet magamra sem véve, megfogtam a cipőim és a táskám és kiléptem a tetőre. - Hoseok ha nem válaszolsz bemegyek és egy pohár vizet kapsz a nyakadba!! – szólt fenyegetően édesanyja aki ezután valóban bement a szobába. - Bocsi anya, fent vagyok – szólt vissza kedvesen a szerelmem. Begomboltam a nadrágom és felmértem a terepet. Lassan lépkedni kezdtem a cserepeken amelyek szúrták a talpam majd leugrottam. - J-Jimin? – néztem az ismerős hang irányába. Hirtelen nem tudtam milyen reakciót mutassak vagy mit mondjak csak a szám elé emeltem mutató ujjam, annak érdekében hogy maradjon csöndben. Gyorsan átfutottam az úttesten és autónkhoz léptem ami mellet anyám állt. 
– El se hiszem, hogy ennyire bolond vagy siess gyorsan be, és elviszlek a suliba – szótlanul berohantam és átváltottam öltözékem, kicseréltem könyveim és rohantam vissza anyához. – Lesz mit mesélned – nevetett fel. Beszálltunk és elhajtottunk a suli irányába.


♦ Hoseok Pov ♦


- HOSEOOK! - ébredtem fel mély álmomból édesanyám hangjára. Jimin már látszólag ébren volt. Basszus. Anya nem láthatja meg. Ijedten ránéztem, majd felpattantam az ágyból. - ELFOGSZ KÉSNI! - kopogott be az ajtón. Jimin felugrott és a ruháit kezdte el szedegetni. Elhúztam a függönyt és kinyitottam az ablakot.

- Itt kell kimenned ne haragudj! Siess - mutogattam az ablakra. Cipőjét kezébe fogva kimászott a tetőre. - Hoseok, ha nem válaszolsz bemegyek! -  magamra kaptam a bokszerem és becsuktam az ablakot. Abban a pillanatban be is lépett. - Bocsi anya, fent vagyok - szóltam kedvesen. 

- Jézusom. Mi van itt? Hoseok én erre nem érek rá, nekem dolgoznom kell! És mi ez a bűz? Nem hiszem el hogy mindig csak a munkát csinálod nekem! - háborgott anyám, azzal ki is lépett a szobámból. Felvettem egy fekete trikót egy farmerrel, hátamra dobtam a táskám és elindultam lefele. A nappaliba Ji Woot pillantottam meg kócos hajjal, smink nélkül. Vajon mikor érhetett haza? Ahogy meglátott kidülledt a szeme és mögöttem kezdett el keresgélni tekintetével. 

- Jimin? - kérdezte súgva. 
- Majd elmesélem. Most sietek - azzal ki is léptem az ajtón. Sietve elindultam a suliba. A kapuba megpillantottam a bandát. Jimin is ott volt. Az én trikóm volt rajta, haja pedig a tegnap estétől a szokásosnál sokkal borzosabb volt. Közelebb érve széles mosollyal fogadtak, amit megpróbáltam viszonozni, de túl fáradt voltam ehhez a szintű pörgéshez. 
- Mi van veled Hoseok? - mosolygott Rapmon - hosszú éjszakád volt? - szemöldök rángatással jelezte mire gondol. Ennyire meglátszik?
- Hooo... Nem. Va-vagyis... Semmi olyan - dadogtam. Jimin csak lehajtott fejjel állt, kezével dörzsölgetve nyakán a véraláfutást. Fáradtnak tűnt ő is, ami teljesen érthető. Becsengettek, mire beindultunk az épületbe. Jimin karját megragadva magam mellé húztam. Elsőnek felszisszent, majd amikor meglátta hogy csak én vagyok szélesen elmosolyodott.

• - Hobi. Szia - csodálatosan csengett a szájából ez a becenév. Kicsit megálltam, hogy lemaradjunk, majd amikor megláttam, hogy mindenki bevonult a terembe Jimint neki támasztottam a kettőnk terme közötti falnak, és lassan megcsókoltam.

- Édesen nyögsz, szépfiú - húztam fel a szám szélét. Arca elvörösödött.
- Uhh... Ömm... É-én... - kezdett dadogni, amitől hangosan felnevettem. - Ne nevess ki! - nézett rám sértődötten.
- Bocsánat - haraptam be alsó ajkam még mindig mosolyogva.
- Anyukád nem vett észre? - kérdezte kétségbeesetten.
- Nem. És bocs hogy kiküldtelek az ablakon.
- Ugyan - mosolygott és szájon puszilt, majd kibújt karjaim közül. - Menjünk órára - állt velem szemben.
- Oké.. - és közelebb lépve hozzá, nyakán lévő pecsétemre nyomtam egy apró csókot. Mosolyogva elfordult és belépett a termébe. Ugyanígy tettem én is. Irodalom volt. A csinos tanárnő késésem ellenére is mosolyogva fogadott.
- Hol voltál Hoseok? - kérdezte.
- Ápoltam a társasági életem tanárnő - húztam ki magam kezemet hátra kulcsolva. Nem zavarta válaszom, inkább csak nevetett egyet és a helyemre küldött. Mellettem ismét Yoora ült. Lehuppantam mellé, majd előkerestem az irodalom felszerelésem. Felsóhajtottam, majd rám nézett osztálytársam.
- J-hope! - szólított becenevemen, mire szemöldökömet felhúzva rápillantottam. 

- Jiminmek barátnője van? - a szívem kihagyott egy ütemet kérdése hallatán.
- Honnan vesszed? - fordultam felé.
- Jaj ne hülyéskedj már! Ki van szívva a nyaka - fonta keresztbe karjait. Most mégis mit kéne mondanom?megdörzsöltem a homlokom és összeszorított ajkakkal ránéztem.
- Fogalmam sincs - rendeztem le ennyivel.
- Hát mondjuk biztos nem a porszívó volt... - gondolkodott hangosan, amin elnevettem magam.
- Fejezzék be a társalgást hátul! - szólt ránk oktatónk. Az óra egész hamar eltelt. Kicsengettek. Jimin terméhez indultam, de V gyorsabban fordult ki.
- J-hope, beszélnünk kell - azzal vállamnál megfordítva az udvarra vezetett a suli falához.
- Hol voltál tegnap este? - mordult fel.
- Haver, mi ez? Vallatás? Nem öltem meg senkit - nevettem fel
- Jiminnek ki van szívva a nyaka - nézett rám kerek szemekkel. Ez komolyan feltűnik mindenkinek?
- Azta - forgattam a szemem.
- És a te pólód van rajta. Válaszolj! Csináltátok... Mármint tudod... Ömm... Dugtatok? - támaszkodott fejem mellé két kezével. Nem tudom mennyire szeretné titkolni a Szépfiú. Szóra nyitottam a számat, de egy hang se jött ki rajta.
- Szóval igen - csapott a homlokára, majd egy körívet írt le a betonon. - el se hiszem. Miért nem szóltok? Milyen volt? Hogy csináltátok? És kinél? Mikor? - dobálta a kérdéseket, mire odaléptem hozzá és vállát megszorítva leállítottam fel-alá járkálásában.
- Nyugodj már meg Tae! - nevettem. - Lefeküdtünk... - mosolyogtam lesütött szemmel a tegnap estére gondolva. Annyira csodálatos volt.
- A rohadt életbe. - nevetett most már ő is. - De... Mikor?
- Tegnap este.
- És hol?
- Nálam.
- A szüleid?
- Dolgoztak.
- És hogyan? Mármint hogy csináltátok? Úgy értem...
- Oké V - vágtam a szavába. - eleget kérdeztél - elengedtem a vállát és megindultam a bejárati ajtó felé.
- Ahh nem lehetsz velem ilyen - nézett az égre morogva, amire én csak felnevettem. A bejárati ajtó mellett Sugát pillantottam meg a földön ülve. Maga elé bámult sóhajtozva. Megálltam mellette és kérdőn rápillantottam.
- Suga? Jól vagy?
- Hmm... Teljesen. Gyere csak! - ragadta meg a csuklóm maga mellé ültetve. - Látod azt a lányt? - mutatott Yoorara. - elképesztően néz ki - hunyta le a szemét.
- Ő? Yoora? Ő az osztálytársam - mosolyogtam rá. - Tetszik neked?
- Szóval így hívják... Hát... Eléggé - nézett rám hatalmas szemekkel.
- Sok sikert haver - veregettem meg a vállát, majd felálltam és bementem, és azonnal Jimin terméhez indultam. Nem volt bent. Fogalmam sincs hol lehet, de ha nem találom meg beledöglök a hiányába. Körbe jártam az egész Iskolát, majd Jungkookék terme előtt egy padon megpillantottam őt és Jimint. Beszélgettek. Kook felpillantott és heves integetésbe kezdett. Mikor lettek ők ennyire jóba? Nagyon nem tetszik ez nekem. Jimin megfordult és hatalmas mosoly tapadt az arcára. Megindultam felé, mire felugrott és ő is sietett hozzám. Egy lépés is alig választott el attól, hogy itt helyben leszorítsam a padlóra és addig csókoljam ameddig levegő van bennünk.
- Srácok! - hallottuk valahonnan Jin hangját, mire megtorpantunk és a szemünkkel kezdtük el keresni. - Nem láttátok Namot? - lépett végül mellém.
- Ömm... Azt hiszem a mosdóban volt... - mondta Jimin. - Miért keresed? - húzta mosolyra szája szélét.
- Há-át énnn cs-csak... Beszélni szeretnék vele.. - dadogott elvörösödve. - Köszi - és elindult a megszabott irányba.
- Ez mi a franc volt? - nevettem fel amikor már nem hallhatta. Jungkook és Jimin összenéztek, amitől összeráncolva a homlokom néztem kérdőn szerelmemre.
- Ömm... Ki tudja - rántotta meg a vállát. Ezek komolyan titkolóznak előttem? Teljes idegesség áradt szét bennem, amire csak sóhajtottam egyet. Becsengettek.
- Megyek órára - Morogtam hátat fordítva a két tagnak. Nem bírom elviselni, hogy az a személy aki mindennél többet jelent nekem, eltitkoljon valamit amit mással megoszt.
- Most mi van? - hallottam Kook hangját kicsit elfojtva. Beléptem a hűvös termembe, ami valószínűleg a nyitott ablak hűtött le. A többiek épp lefele ültek, amikor becsuktam magam mögött az ajtót.
- Hoseok! - szólt utánam a fizika tanár. - ha már késett csukja be az ablakot kérem! - utasított.
- Belülről vagy kívülről? - morogtam, mire az osztályból mindenki felnevetett. - Igazán szellemes - azzal becsuktam az ablakot és leülve, a padomra ráfeküdtem és így vártam tovább az óra végét.


♦ Jimin Pov ♦

Nyakamra simítottam és tenyerem alatt megéreztem a kiszívott felületet. Elmosolyodtam majd anya felém fordult. - Jól gondolom, hogy az történt? – vékony hangjától düh gyülemlett fel mellkasomban. Ilyet kérdezni az után, hogy kizárt az este.. Ciccentem egyet, amitől kérdően felhúzta a szemöldökét. - Nem hogy inkább azt kérdeznéd meg, hogy jól vagyok e vagy valami – emeltem fel a hangom. – Még kulcsot se adtál – de ő ugyanúgy higgadt maradt. - Direkt csináltam – mosolyodott el, amire elképedtem. - Hhh.. - Tudtam, hogy nem lenne hova menned csak hozzá. De a tervem bevált és az történt, ami látszik is. Aranyos az a kis folt – kuncogott fel. Teljesen kiakadtam. Hogy gondolhatott még is ilyen az eszébe? – Ahelyett, hogy dühöngenél legbelül emiatt nem, hogy megköszönnéd – hogy köszönjem meg? Tényleg? Kiakaszt ez a nő. Nem akartam vele vitatkozni, hisz ha van kulcsom, akkor életem egyik legjobb napja nem történik meg. - Kösz.. – mondtam elpirulva. A kocsi lelassult, majd megállt. Megérkeztünk. Az ablakból a bandát láttam, meg akik a kapuban várakoztak. - Nem fogom mondani, hogy legyél jó, mert úgyse leszel – megfogta két kezével a fejem és magához húzott s azzal az arcomra puszilt. Elpirultam hisz nem tudom mikor csinált ilyet. Kiszálltam a kocsiból és a banda körébe léptem. - Szevasztok – köszöntöttem őket, majd nyakamra tettem a kezem, hogy ne lássák meg a véraláfutásom. - Helóka – köszönt mindenki egyszerre. - Hoseok? – kérdezte felém fordulva Jungkook, majd a többiek tekintete is rám szegeződött. - Nhem tudom.. – mondtam zavartan. Másodpercek elteltével pont közénk lépett az említett. Mindenki felé fordult viszont én a földet kémleltem. - Mi van veled Hoseok? - mosolygott RapMon - hosszú éjszakád volt? - Azt hittem azon nyomban elsüllyedek kínomban. - Hooo... Nem. Va-vagyis... Semmi olyan – dadogta Hoseok. A tegnap este jutott eszembe és kéjes sóhajai. Nagyot nyeltem. Becsengettek mire mindegyikünk megindult az épület felé. A folyosón ismét nagy volt a tömeg. Hirtelen valaki erősen megragadta a kezem, amitől akaratlanul felszisszentem. Oldalra pillantottam zaklatómra és azonnal elmosolyodtam és megnyugodtam, hogy csak ő az. - Hobi. Szia – azt hiszem pont elérkezett, már azaz idő, amikor már adhattam neki becenevet. Reakciójából ítélve jól esett neki. Csuklómat még mindig szorosan fogva, megálltunk és a mellettünk elhaladó utolsó diák lépteit figyelve, belépett a terembe és már csak mi maradtunk a folyosón. Egy erőteljes mozdulattal megfordított és neki dőltött a falnak majd megcsókolt. - Édesen nyögsz, szépfiú - húzta fel szája szélét. Nem gondoltam volna,hogy felfogja hozni a tegnap estét. Elvörösödtem ahogy jobban belegondoltam a történtekbe. - Uhh... Ömm... É-én... – kezdtem el dadogni amitől felnevetett. - Ne nevess ki! – rosszul esett, hogy felkacagott ezen. - Bocsánat – harapta be alsó ajkát mosolyogva. - Anyukád nem vett észre? – estem kétségbe. Ha észrevett nem kicsit akadhatott ki.. - Nem. És bocs hogy kiküldtelek az ablakon. - Ugyan – mosolyodtam el én is, majd szájon pusziltam. - Menjünk órára. - Oké.. – közelebb lépett, majd nyakam kicsit oldalra dőltötte és rácsókolt égő, piros foltomra. Eltávolodtunk egymástól és bementünk termeinkbe. Osztálytársaim felálltak amint beléptem. Szemem sarkából észrevettem, hogy sokan a vörös foltomra bámulnak elképedve. Leültem a helyemre és Taehyung felém fordult. Elsőre nem vette észre véraláfutásom, mosolya le is fagyott amint igen. - Haver, neked kivan szívva a nyakad? – hajolt közelebb, hogy jobban szemügyre vegye. Rá tenyereltem nyakamra amitől vissza húzta fejét. – Értem én – nevetett fel. Vajon tud bármit is? Esetleg tudja hogy én és Hobi…Kizárt hisz nem beszéltünk róla, legalább is én nem. Szerencsémre nem tudtam válaszolni mert az ajtón belépett a kémia tanár. Basszus. csaptam homlokomra. A beadandó. - Kérem tegyék szélre a kért házi feladatot! Akinek nincs kész eggyes! – emelte fel rekedtes, mély hangját majd elindult a padok között. Taehyung mellett elhaladva számon sem kérte miért nincs asztala sarkán a papír, csak haladt felém. - Park úr? – mondta ki dühösen a nevem. Az osztály felém fordult. - Igen? – kérdeztem teljesen nyugodt hanggal, mintha ezzel elérnék bármit is. - Mi az hogy igen? Hol a lapja? – csapott padom szélére. Mennyire egy hirtelen haragú személyiség. - Valószínűleg azért nincs ott mert nincs kész?! – Taehyung felnevetett akire a tanár csak bosszúsan fordult oda majd szúrós tekintetével rám nézett és visszaindult a terem másik végébe. - Nem érdekel ki maga! Beírom az eggyes.. - Még mit nem! – csattant fel Taehyung majd dühösen az asztalra csapott és kilépett padjából majd a tanárhoz sétált. Felálltam én is, és visszaakartam húzni még mielőtt rosszat cselekedett volna de ekkor már újra felcsendült a hangja. – Majd meglássuk kit nem fog még érdekelni ki is maga! – bökött mellkasára, V. Az egész osztály tátott szájjal nézte a jelenetet amin csak elmosolyodtam, hisz megmentett egy egyestől ez a fajankó. Visszasétált padunkhoz majd büszkén leült. A tanár amilyen gyorsan bejött a terembe olyan gyorsan el is hagyta a helységet. Mindenki éjjenezve felugrott padjából és telefonokat elővéve zenét kezdtek el bekapcsolni. A mellettem ülőre fordítottam fejem aki csak mosolyogva nézett maga elé. - Szívesen – szólalt meg nyugodt hangon. Az óra többi része hamar eltelt. A csengőszóra padtársam felállt majd villámsebességgel elhagyta a termet. Nem sokkal utána én is kimentem a folyosóra és Jungkookot kezdtem el keresni eredménytelenül. Osztálya felé vettem az irányt. Hál istennek egyedül ő volt bent egy széken ülve, fülhallgatóval a fülében. Leültem a padra amire már felemelte a fejét és rám mosolygott. Füléből kihúzta a fülest és fel könyökölt. - Hogy vagy? – kérdeztem meg tőle a köszönést elhagyva. - Inkább te hogy vagy – mutatott nyakamra, majd felnevetett. - Ennyire észrevehető? – kacagtam fel én is. - Hát, nem kicsit.. Milyen volt? – jólesett, hogy volt egy barátom akivel tényleg feszengés nélkül beszélhettem bármiről. - Leírhatatlan – sóhajtottam. A terembe belépett pár diák akik furcsán nézve rám, leültek a helyükre. Rápillantottam Kookra aki megértette jelzésemet, ezért kiültünk a terme előtt lévő egyik hosszabb padra. Folytattam a beszámolóm. – Elsőnek kicsit fájt de aztán teljesen belelendültünk – Pirultam el ,ahogy ezek a szavak elhagyták a számat. Kook még mindig mosolygott majd heves integetésbe kezdett. Megfordultam, hogy én is láthassam hirtelen öröme okozóját. Felpattantam és oda siettem hozzá. Karjaim már nyíltak egy hatalmas ölelésre de ledermedtem amint meghallottam egy újabb hangot. A hang irányába fordult és Jin véltük felismerni. - Srácok! Nem láttátok Namot? - lépett Hobi mellé. - Ömm... Azt hiszem a mosdóban volt... – válaszoltam én. - Miért keresed? – húztam mosolyra a számat. Pontosan tudtam miért keresi. - Há-át énnn cs-csak... Beszélni szeretnék vele.. – mekegte mint egy kis kecske. Bár elmondanák, hogy együtt vannak. - Köszi – és elfutott a mellékhelységek irányába. - Ez mi a franc volt? – nevetett fel Hoseok amikor Jin már eltűnt a kanyarban. Jungkookal összenéztem aki pont ugyanakkora mosolyra húzta a száját mint amennyire én. - Ömm... Ki tudja – rántottam meg a vállam, amire ő csak idegesen sóhajtott egyet. Nem tudom szabad e elmondani hogy ők is együtt vannak. Valószínűleg nem, hisz akkor már rég tudná mindenki. - Megyek órára - dörmögte Hoseok az orra alá majd sarkon fordulva becsapta maga mögött az ajtót. - Most mi van? – fordult felém Kookie riadtan. - Nem tudom.. – tényleg nem tudom mi váltotta ki belőle ezt a hirtelen haragot. Visszamentem én is a termembe. Meglepően gyorsan eltelt a többi óra. Szünetekben nem mentem ki, viszont Tae egy-két órát kihagyott amin nem lepődtem meg. Utoljára kicsengett és szépen lassan ki slattyogtam a folyosóra. Hobit akartam látni, érezni, ölelni őt akartam most csak a közelemben. Elindultam terme irányába de az már kihűlt levegőtöl teli állapotában volt. Szomorúan kimentem a suliból és elindultam hazafelé. Telefonom hirtelen megcsörrenésére felugrottam majd zsebemből kivéve kivettem azt és felvettem. - Haló? – szóltam bele. - Jimin – ismertem fel Hobi hangját. Azt hittem már nem is akarja hallani a hangom. Azt hittem már megutált. – Hol vagy?

♦ Hoseok Pov ♦

Amikor az ötödik óráról is kicsengettek V jött be a termünkbe és lehuppant mellém. - Nem akarok beleszólni Hoseok... - kezdte - De neked most nem Jiminnel kéne lenned egész nap? Nem zavar hogy nem előttem csináljátok, csak tudod Jungkook annyira sokat van vele és tök rossz érzés... - szóval ő is észre vette. A mellkasom összeszorult, és a vér kiszaladt arcomból egy pillanat alatt. Olyan indulat lett úrrá rajtam, mint még soha. Hihetetlen mennyire fájdalmas tud lenni ha mással látom. Sose hittem volna, hogy egyszer így fogok érezni. Szemöldökömet felhúzva ránéztem és másodpercekig le se vettem róla a tekintetem. - Figyelj Tae én ellógom az utolsó órát... - álltam fel helyemről és hátamra terítve dzsekimet és táskámat elindultam kifele. - Hoseok hova mész? - kiabált utánam. - Mehetek én is? - nem válaszoltam neki, csak elindultam a törzshelyünkre le se lassítva tempómat. A lepukkant ház lépcsőjén felviharoztam és az erkélyhez vezető ajtófélfának támaszkodva lehuppantam a földre fejemet hátra dőltve. Nem voltam jól. Magam mellett akartam tudni Jimint. Szépfiúnak nevezni, majd megcsókolni és kinevetni elkerekedő szemei miatt. Hallani akartam a dadogását és nem arra gondolni, hogy talál Kook szavain dadog olyan aranyosan. Hajamba túrtam és hosszan kezdtem lélegezni. Megéreztem a hűvös szellőt hátamon, amire reflexszerűen az erkélyre tekintettem amiről ismét csak ő jutott eszembe. Ahogy megremegett amikor kiültünk. Mikor olyan közel hajoltam hozzá, hogy a saját lehelletem nem bírtam elválasztani az övétől. Nem birok ki nélküle több órát. Dzsekim zsebébe nyúltam és a számát kezdtem tárcsázni. A hívás gombra meredtem. Biztos hogy akarom látni? Eljátszadoztam a gondolattal, hogyan is fogom fogadni és mit is mondok majd neki. Semmire nem jutottam. Mielőtt meggondolhattam volna rányomtam a zöld gombra és hallgattam ahogy kicseng a készülék. - Haló? - csengett fel lágy hangja amitől egész testem megfeszült. - Jimin. Hol vagy? - kérdeztem. - A suli környékén... T-te hol vagy? - dadogta félénken, amin akaratom ellenére is elmosolyodtam. - Itt vagyok... A háznál... Tudod... - A törzshelynél? - csattant fel. - Uhum. Ide tudnál jönni? - Persze - azzal rám nyomta a telefont. Elsötétedő képernyőmet figyeltem és csak arra gondoltam, hogy valójában nem is akarok beszélni vele. Fejemet kintre fordítottam és láttam, ahogy nagy cseppekben kezd eleredni az eső. Felsóhajtottam és mélyen beszippantottam a felvert por illatát. - Hobi!! Hol vagy? - figyeltem fel egyre közeledő hangjára. Hallottam lépteit, és biztos voltam benne, hogy ha felé fordítanám a fejem az ajtóban állna. - Hoseok... - szólított valódi nevemen, majd mellém térdelt. Államat megragadta és maga felé kezdte fordítani egy üdvözlő csók ként. - Szia - azzal elrántottam kezéből a fejem, pedig ebben a pillanatban semmit se szerettem volna, mint érezni nyelve játékát. - Mi a baj? - Jimin. Te... - nyeltem egyet - érzel valamit Jungkook iránt? - néztem rá a lehető legkomolyabb tekintetemmel, mire összeráncolta a homlokát és értetlenül meredt rám. -Te idióta! - morgott fel. Most először éreztem indulatot a hangjába. Felháborodottan nézett rám, és térdét a tulsó oldalamra átrakva a combomra ült. - Az ég adta világon semmit sem érzek iránta! - nézett a lehető legmélyebben a szemembe, csajd tenyere közé fogta az arcom és megcsókolt. Most már nem tiltakoztam, csak hagytam, hogy próbálva elűzni belőlem minden kételyt vad csókba hívjon. Elvált ajkaimtól és válaszomra várva hatalmas szemeivel szemkontaktust próbált teremteni. - Akkor mit titkoltok? - húztam fel a szemöldököm kérdőn, amire csak összeszorította szemeit és száját. - Azt... Nem mondhatom el Hobi... - vakarta meg nyakát. Ciccentem egyet majd ismét elfordítottam tőle a fejem. - Ahhh Hobi ne csináld ezt velem! Szeretlek - nyögte vékony hangon, amire nem reagáltam. - Jól van Jung Hoseok - mondta ki teljes nevemet komoly hangon, miközben felállt és az erkélyhez sétált keresztbe font karral, majd leült a szakadó eső alá. - Addig nem mozdulok innen, amíg nem leszel hajlandó megbocsájtani. Húzta ki magát égnek szegett orral. - Tudod mennyire tériszonyos vagyok - nézett felém szeme sarkából, amin kénytelen voltam elmosolyodni. - Kezd hideg is lenni. Tudod nem vitted túlzásba ezzel a trikóval... - célzott arra, hogy még mindig csak az az egy szál trikó van rajta amit én adtam neki. - Gyere már vissza te idétlen - nevettem fel kicsit hangosabban.
- Megbocsájtasz? - fordult felém teljes arccal. - Meg, csak gyere már ide! - húzódtam távolabb az erkélytől, a fal egy másik oldalának dőlve. Felállt és felsóhajtva leült mellém a földre, majd megszokásból átkaroltam a vállát, mire hozzám bújt vizes, kihűlt testével.

- Azt hittem hagyod, hogy belehaljak a tériszonyba - mormogta. - Szerencséd, hogy ennyire hülye vagy - szorítottam magamhoz még közelebb. Fejét nyakam hajlatába fúrta, majd perceken keresztül szótlanul szuszogott kulcscsontomra. Hátborzongató, de mégis megkönnyebítő érzés volt.Még azért mindig nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mi az amit nem mondhat el éppen nekem.

- Hobi... - csuklott el a hangja - ugye tényleg nem haragszol rám? - tekintete lyukat fúrt az enyémbe, amitől másodpercenként hármat dobbant a szívem. - Dehogy haragszom... - megkönnyebbülve leeresztette a vállát. - Ellenben rettenetesen fáj, hogy nem tudhatok valamit, amit Jungkookkal megosztottál. - Kook mondta el nekem, és nem én neki. Nem szeretném elterjeszteni mielőtt még szabadna...- nem válaszoltam, csak lehunytam a szemem egy mély levegőt véve, majd Jimin karján végig simítottam amire átölelte a derekam és jéghideg ajkaival csókot lehelt a nyakamra. Percekig feküdt rajtam, mire el is szenderedtünk egy-két órára. Szememet kinyitva vak sötétbe találtam magunkat. Szerelmem haját végigsimítva ébresztettem fel. - Menjünk haza szépfiú - mosolyogtam rá halványan.

♦ Jimin Pov ♦

- A suli környékén... T-te hol vagy? – kérdeztem meg dadogva. - Itt vagyok... A háznál... Tudod... - A törzshelynél? – kiáltottam fel örömömben. - Ühüm. Ide tudnál jönni? - Persze – azzal rányomtam a telefont. Megfordultam és rohantam vissza a suli irányába. Elhagyva az épületet megláttam a romos házat és befutottam rajta. - Hobi!! Hol vagy? - Futottam fel a lépcsőn, remélve hogy ott lesz az emeleten. Befordultam abba a szobába ahová legelsőnek voltam vele, és szerencsémre megláttam őt a földön ülve. - Hoseok... – letérdeltem mellé, fejét magam elé fordítva gyengéden ajkaira csókoltam. - Szia – mosolyogtam rá. Fejét visszarántotta és újra kifelé nézett az épületből. - Mi a baj? – fagyott le mosolyom az arcomról. Szörnyű volt szomorúnak látni az eddig mindig mosolygós arcát. - Jimin. Te... érzel valamit Jungkook iránt? – fordult felém, meggyötört arccal. - Te idióta! - háborodtam fel. Hogy gondolhat ilyet? Térdem, túlsó oldalára átrakva combjára ültem. - Az ég adta világon semmit sem érzek iránta! – néztem szemeibe. Tenyeremmel arcát gyengéden megfogva újra megcsókoltam. - Akkor mit titkoltok? – húzta fel a szemöldökét, amire én csak az enyéimet összeráncoltam. - Azt... Nem mondhatom el Hobi... – simítottam tarkómra. Válasza egy ciccentés volt majd újra elfordította fejét tőlem. - Ahhh Hobi ne csináld ezt velem! Szeretlek – győzködtem. - Jól van Jung Hoseok – mondtam ki a teljes nevét komolysággal miközben felálltam és az erkélyre kiülve, keresztbe font karral leültem a hideg kőre. - Addig nem mozdulok innen, amíg nem leszel hajlandó megbocsájtani - húztam ki magam égnek szegett orral. A magasság érzettől egyre hevesebben kezdett verni a szívem. Egyre jobban eluralkodott rajtam a félelem. - Tudod, mennyire tériszonyos vagyok – néztem felé szemem sarkából, milyen reakciót váltott ez ki belőle. Nem győztem meg. - Kezd hideg is lenni. Tudod nem vitted túlzásba ezzel a trikóval... – céloztam most már arra is, hogy baszottul fázok az eső miatt egy szál trikóban. - Gyere már vissza te idétlen – nevetett fel. - Megbocsájtasz? – fordultam felé teljes arccal. - Meg, csak gyere már ide! - húzódott távolabb az erkélytől a fal egy másik oldalának dőlve. Felálltam és le ültem mellé. Átkarolta a vállam, amitől még jobban hozzá bújtam, csurom vizes, kihűlt testemmel. - Azt hittem hagyod, hogy belehaljak a tériszonyba. - Szerencséd, hogy ennyire hülye vagy – szorított magához még közelebb. Fejem vállára dőltöttem, megkönnyebbülten. Az eső már zuhogott oda kint amitől rohamosan lecsökkent idebent a hőmérséklet. - Hobi... - csuklott el a hangom. - Ugye tényleg nem haragszol rám? - Dehogy haragszom... Ellenben rettenetesen fáj, hogy nem tudhatok valamit, amit Jungkookkal megosztottál. - Kook mondta el nekem, és nem én neki. Nem szeretném elterjeszteni mielőtt még, szabadna...- nem felelt szavaimra. Végig simított karomon, amire átöleltem a derekát. Ajkai túl messze voltak tőlem ezért nyakára adtam helyettesítve. Percekig feküdhettünk így, egymást átölelve, de ebben a biztonságérzetben elnyomott az álom. - Menjünk haza Szépfiú – ébresztett fel gyönyörű, lágy hangja, kitudja mennyi idő után. - Szeretem mikor így hívsz - nyitottam ki lassan a szemem. Felálltunk, és kisétáltunk az épületből. Azóta se száradtak meg ruháim ezért mikor kiértünk az utcára még jobban elkezdtem fázni a lehűlt levegő miatt. Ujjait enyéim köré fonta, amit kedvesen viszonoztam, majd így sétáltunk tovább. - Többször sétálhatnánk így. - Kézen fogva? - Igen. Me-megnyugtat – dideregtem. Az apró szellő, ami végig járta a testem libabőrössé tett. - Jézusom Jimin, te meg fogsz fagyni – vette észre a vacogásom, amitől dzsekijét levetve rám terítette azt. - Hobi.. Nem kell.. Nem vészes – próbáltam visszautasítani kedves gesztusát, hiszen nem akartam hogy miattam fázzon meg, de nem hagyta. Pár perc után már a házunk előtt álltunk majd egy darabig szótlanul meredtünk egymásra. - Ömm.. A szüleid? – kérdeztem rá félénken mivel azt sem szeretném, hogy meglássanak minket és rosszul fogadják a látottakat. - Nem érdekel... – morogta és derekam magához szorítva vad csókba hívott. Hosszú percekig tarthatott volna, ha nem gyulladnak fel mögöttünk a kerti lámpák amitől eltávolodtunk egymástól. - Őőő... Valószínűleg csak anya... Ne aggódj... Csak... Túlságosan érdekli a szerelmi életem – ráztam meg a fejem sóhajtva. Nem normális ez a nő komolyan. Elnevette magát Hoseok majd elém lépve homlokomra puszilt. - Jó éjszakát, Szépfiú – fordult meg hogy bemenjen házába. - Neked is Hobi – tartottam én is bejárati ajtónkhoz. - V-várj! A dzsekid? – Kaptam le magamról gyorsan, hogy oda adjam neki. - Hagyd csak – mosolygott rám, majd utoljára intve egyet belépett lakásába.