Sziasztok!
Ez a rész NEM a rendes 9. Rész hanem a 8.-nak az első részének a folytatása.
Mivel a 9.-el ez már sok lett volna ezért úgy döntöttünk jobb így ha a 8.-nak két része lesz.
Jó olvasást! ♥
Jó olvasást! ♥
♦ Jimin Pov ♦
- Szeretlek Hoseok és sosem akarlak elveszíteni – mondtam és az előbb keletkezett könny most végig folyt arcomon.
- Én is szeretlek Jimin és sajnálom a múltkorit – forrtak össze újra ajkaink.
A hirtelen ajtónyitódásra azonnal szétrebbentünk egymástól és
fejem a hang irányába kaptam. Hoseok szülei rohantak sírva hozzánk.
- Kisfiam! – Hyomin összerogyott az ágy mellett.
- Istenem fiam, minden rendben? - térdelt le apja is mellé.
- Már nincs semmi baj – próbált beszélni szerelemem, de még mindig nehezen ment neki.
- Soha többet ne hagyj így itt minket! – szipogott édesanyja még mindig. Hoseok kezével hátát simogatta majd körülbelül fél óra elteltével lenyugodott mind kettőjük. Türelmesen vártam tovább, lehajtott fejjel. A szék csikorgatására kaptam fel a fejem amit Woo Jin csinált székével, miközben odahúzta magát Hobihoz.
- Hogy keltél fel? Láttál vagy hallottál valamit, ami felkeltett? – kérdezte szemét törölgetve Hyomin.
- Igen... – köhögött Hobi. Nem igazán díjazom, hogy beszél. - hallottam Jimint... És álmodtam vele, meg a fiúkkal. Ha Jimin nem beszél hozzám, akkor lehet fel se kelek anya... – kerekedtek ki a szemeim mondata végére. Miért nem mondta el nekem? Vajon mit álmodhatott? Nem akartam megzavarni beszélgetésüket ezért inkább csöndben figyeltem őket.
- Ez annyira hihetetlen... – szegezte le a tekintetét a padlóra Hyomin.
- Köszönjük Jimin - mosolygott rám Woo Jin. Még jobban kikerekedtek a szemeim és hirtelen nem tudtam mi mást tenni egy kis meghajlás helyett. Pár perces csönd telepedett közénk.
- Anya... – szólalt fel Hobi.
- Mond csak Hoseok - fogta meg a kezét. - fáj valamid? Nem vagy szomjas, vagy éhes? – annyira figyelmetlen vagyok. Hozhattam volna neki valamit.
- Nem, minden rendben van – kuncogott Hoseok. - csak azt szeretném kérdezni, hogy a banda tudja-e már.
- Ne haragudj, de még nem volt időm szólni nekik.
- Majd én felhívom őket! - ugrottam fel boldogan és kimentem a szobából, hogy nyugodtan értesítsem Jungkookot mivel csak neki volt meg a száma. A folyosón senki sem volt, habár néha egy-egy nővér feltűnt a folyosó végén, de nem sétált erre. Elővettem a telefonom és kikerestem a számot, amit azonnal tárcsázni kezdtem. Pár pillanat után fel is vette.
- Jimin? – szólalt bele a telefonba olyan hangon, mint aki éppen most ébredt fel.
- JUNGKOOK! – kiáltottam fel, ami rettentően jól esett.
- Jézusom, de megijesztettél – sóhajtott fel.
- FELKELT HOSEOK – tartottam a hangszínt a hatás kedvéért.
- ÚRISTEN – kiáltott fel ő is és mintha kicserélték volna, hallottam, ahogy ugrándozott a földön. – TAEHYUNG!! FELKELT HOSEOK – kiabált még hangosabban, amire eltartottam magamtól egy kicsit a készüléket. Mosolyom még most is a fülemig ért, főleg azért mert ketten voltak és így gyorsabban el is tud terjedni a hír.
- Kook figyelj! Hívjátok fel a többieket is és amilyen gyorsan csak tudtok, gyertek ide! – adtam ki az utasítást.
- Igen is főnök rohanunk! – mondta olyan hangnemben, ahogyan a katonák szokták a tisztjeiknek. Felkacagott és bontottuk a vonalt. Izgatottan vártam őket és meglepődtem, amikor Rap Monster futott felém elsőként.
- Huh – támaszkodott meg egy kezével vállaimon, míg másikkal térdén támaszkodott. – Sosem rohantam még életemben ennyire semmi miatt - húzta vigyorra a száját, amire én csak büszkén bólogattam. Felállt és tovább futott az szoba ajtójáig majd eltűnt. Alig pár perccel később Jin jelent meg, szintén úgy, mint aki majd kiköpi mindjárt tüdejét. Lihegve és mosolyogva rám pillantott majd bement ő is. Körülbelül tíz perccel később Tae és Jungkook jelent meg egymás mellett, futva.
- Jimin!! – rohant még gyorsabban Jungkook. – Jól vagy? – lihegett ő is.
- Soha jobban – mosolyogtam rá és V-vel együtt beléptek az ajtón. Épp, hogy visszafordultam a folyosó vége felé, Suga törölgette kezével szemét miközben felém sietett.
- Suga te sírsz? – néztem rá, amire ő mosolyogva elfordította a fejét, majd szipogva kihúzta magát.
- Hol van az a szerencsétlen? – próbálta arcát normális állapotba tenni. Mivel már csak őt vártam ezért együtt visszasétáltunk a kórterembe. Benyitott Suga és megálltunk egymás mellett az ajtóban.
V és Jungkook felénk kapták a fejüket és elengedték Hoseokot öleléséből. Mindenki sírt, de egyszerűen én annyira örültem ennek a pillanatnak, hogy újra együtt vagyunk, hogy csak vigyorogni tudtam.
- Suga, azok nem tán könnycseppek a szemed sarkában? – vette észre Hoseok is Suga szemeit miközben mellé sétált. Szisszentett egyet V és Jungkookot elküldve majd ő is magához ölelte szerelmemet.
- Ne merj gúnyolódni, mert olyat adok, hogy nem csak három hétig leszel kómában - motyogta alig érthetően.
- Oké sírós - veregette meg a hátát Hobi.
- Szeretlek tesó - szipogott egy utolsót, majd nagy sóhajt véve felállt.
- Én is te bolond. Mindegyikőtöket. Köszönöm, hogy itt vagytok – dörzsölte ki a könnyeket Hobi is szemeiből. Sosem láttam még sírni, ahogy egyik tagot sem. Azt hiszem ezzel még jobban elmélyült az irántuk érzett baráti szeretetem.
- Ez szóra sem érdemes - mosolygott V.
- Most nem lehetne, hogy kettesbe legyünk kicsit Jiminnel? - vakarta meg Hobi a tarkóját, kissé félénken feltéve a kérdést. Közelebb léptem hozzájuk.
- Most keltél fel és máris dugnál? - fonta össze karjait maga előtt Yoongi sértődötten, amire én magamban Hobi pedig valóban felkacagott.
- Csak szeretnék vele tölteni egy kis időt... – nézett rám mosolyogva.
- Jó, megyünk J-hope – húzta fel magával Jungkook Taehyungot és a többiekkel együtt kimentek a szobából és lassan utánuk csuktam az ajtót. Magamhoz húztam a már megszokott kisszéket, ami mindig itt volt a fal mellett.
- Gyere – tartotta szét karjait. Egyből megértettem mit szeretne és felfeküdtem mellé, fejemet mellkasára hajtottam, kezemmel pedig szorosan átöleltem derekánál. Ujjaival, hajtincseimmel játszott és néha felhajolt egy-egy puszit az arcomra nyomva.
- Tudod az nap este – simított végig karomon. - amikor elfelejtettelek, valójában az azért volt, mert Ji Woot kísértem ki a reptérre. Késett a repülő és mire elindult, már rég elkéstem tőled. Visszafutottam a Han folyóhoz, de már nem voltál ott – hogy én mekkora egy barom vagyok. Tényleg meghallgattam volna. Lehajtottam fejem és még jobban magamhoz szorítottam.
- Annyira sajnálom – motyogtam.
- Én sajnálom – adott egy csókot a homlokomra, amire megéreztem almácskáimban felszökő vért és mellkasába túrtam az arcom.
- Soha többet nem akarok veled összeveszni Hobi – súgtam, amitől egy kicsit berekedt a hangom.
- Nem is fogsz. Ígérem – ült fel az ágyon, amire felemeltem a fejem és fentebb csúszva ajkaira csókoltam.
Az este további óráiban,
Hoseok beszélt a szüleivel és a banda tagjaival. Szerettem volna megkérdezni
tőle az álmát, de mire megtehettem volna anya hívott fel, hogy menjek haza. - Kisfiam! – Hyomin összerogyott az ágy mellett.
- Istenem fiam, minden rendben? - térdelt le apja is mellé.
- Már nincs semmi baj – próbált beszélni szerelemem, de még mindig nehezen ment neki.
- Soha többet ne hagyj így itt minket! – szipogott édesanyja még mindig. Hoseok kezével hátát simogatta majd körülbelül fél óra elteltével lenyugodott mind kettőjük. Türelmesen vártam tovább, lehajtott fejjel. A szék csikorgatására kaptam fel a fejem amit Woo Jin csinált székével, miközben odahúzta magát Hobihoz.
- Hogy keltél fel? Láttál vagy hallottál valamit, ami felkeltett? – kérdezte szemét törölgetve Hyomin.
- Igen... – köhögött Hobi. Nem igazán díjazom, hogy beszél. - hallottam Jimint... És álmodtam vele, meg a fiúkkal. Ha Jimin nem beszél hozzám, akkor lehet fel se kelek anya... – kerekedtek ki a szemeim mondata végére. Miért nem mondta el nekem? Vajon mit álmodhatott? Nem akartam megzavarni beszélgetésüket ezért inkább csöndben figyeltem őket.
- Ez annyira hihetetlen... – szegezte le a tekintetét a padlóra Hyomin.
- Köszönjük Jimin - mosolygott rám Woo Jin. Még jobban kikerekedtek a szemeim és hirtelen nem tudtam mi mást tenni egy kis meghajlás helyett. Pár perces csönd telepedett közénk.
- Anya... – szólalt fel Hobi.
- Mond csak Hoseok - fogta meg a kezét. - fáj valamid? Nem vagy szomjas, vagy éhes? – annyira figyelmetlen vagyok. Hozhattam volna neki valamit.
- Nem, minden rendben van – kuncogott Hoseok. - csak azt szeretném kérdezni, hogy a banda tudja-e már.
- Ne haragudj, de még nem volt időm szólni nekik.
- Majd én felhívom őket! - ugrottam fel boldogan és kimentem a szobából, hogy nyugodtan értesítsem Jungkookot mivel csak neki volt meg a száma. A folyosón senki sem volt, habár néha egy-egy nővér feltűnt a folyosó végén, de nem sétált erre. Elővettem a telefonom és kikerestem a számot, amit azonnal tárcsázni kezdtem. Pár pillanat után fel is vette.
- Jimin? – szólalt bele a telefonba olyan hangon, mint aki éppen most ébredt fel.
- JUNGKOOK! – kiáltottam fel, ami rettentően jól esett.
- Jézusom, de megijesztettél – sóhajtott fel.
- FELKELT HOSEOK – tartottam a hangszínt a hatás kedvéért.
- ÚRISTEN – kiáltott fel ő is és mintha kicserélték volna, hallottam, ahogy ugrándozott a földön. – TAEHYUNG!! FELKELT HOSEOK – kiabált még hangosabban, amire eltartottam magamtól egy kicsit a készüléket. Mosolyom még most is a fülemig ért, főleg azért mert ketten voltak és így gyorsabban el is tud terjedni a hír.
- Kook figyelj! Hívjátok fel a többieket is és amilyen gyorsan csak tudtok, gyertek ide! – adtam ki az utasítást.
- Igen is főnök rohanunk! – mondta olyan hangnemben, ahogyan a katonák szokták a tisztjeiknek. Felkacagott és bontottuk a vonalt. Izgatottan vártam őket és meglepődtem, amikor Rap Monster futott felém elsőként.
- Huh – támaszkodott meg egy kezével vállaimon, míg másikkal térdén támaszkodott. – Sosem rohantam még életemben ennyire semmi miatt - húzta vigyorra a száját, amire én csak büszkén bólogattam. Felállt és tovább futott az szoba ajtójáig majd eltűnt. Alig pár perccel később Jin jelent meg, szintén úgy, mint aki majd kiköpi mindjárt tüdejét. Lihegve és mosolyogva rám pillantott majd bement ő is. Körülbelül tíz perccel később Tae és Jungkook jelent meg egymás mellett, futva.
- Jimin!! – rohant még gyorsabban Jungkook. – Jól vagy? – lihegett ő is.
- Soha jobban – mosolyogtam rá és V-vel együtt beléptek az ajtón. Épp, hogy visszafordultam a folyosó vége felé, Suga törölgette kezével szemét miközben felém sietett.
- Suga te sírsz? – néztem rá, amire ő mosolyogva elfordította a fejét, majd szipogva kihúzta magát.
- Hol van az a szerencsétlen? – próbálta arcát normális állapotba tenni. Mivel már csak őt vártam ezért együtt visszasétáltunk a kórterembe. Benyitott Suga és megálltunk egymás mellett az ajtóban.
V és Jungkook felénk kapták a fejüket és elengedték Hoseokot öleléséből. Mindenki sírt, de egyszerűen én annyira örültem ennek a pillanatnak, hogy újra együtt vagyunk, hogy csak vigyorogni tudtam.
- Suga, azok nem tán könnycseppek a szemed sarkában? – vette észre Hoseok is Suga szemeit miközben mellé sétált. Szisszentett egyet V és Jungkookot elküldve majd ő is magához ölelte szerelmemet.
- Ne merj gúnyolódni, mert olyat adok, hogy nem csak három hétig leszel kómában - motyogta alig érthetően.
- Oké sírós - veregette meg a hátát Hobi.
- Szeretlek tesó - szipogott egy utolsót, majd nagy sóhajt véve felállt.
- Én is te bolond. Mindegyikőtöket. Köszönöm, hogy itt vagytok – dörzsölte ki a könnyeket Hobi is szemeiből. Sosem láttam még sírni, ahogy egyik tagot sem. Azt hiszem ezzel még jobban elmélyült az irántuk érzett baráti szeretetem.
- Ez szóra sem érdemes - mosolygott V.
- Most nem lehetne, hogy kettesbe legyünk kicsit Jiminnel? - vakarta meg Hobi a tarkóját, kissé félénken feltéve a kérdést. Közelebb léptem hozzájuk.
- Most keltél fel és máris dugnál? - fonta össze karjait maga előtt Yoongi sértődötten, amire én magamban Hobi pedig valóban felkacagott.
- Csak szeretnék vele tölteni egy kis időt... – nézett rám mosolyogva.
- Jó, megyünk J-hope – húzta fel magával Jungkook Taehyungot és a többiekkel együtt kimentek a szobából és lassan utánuk csuktam az ajtót. Magamhoz húztam a már megszokott kisszéket, ami mindig itt volt a fal mellett.
- Gyere – tartotta szét karjait. Egyből megértettem mit szeretne és felfeküdtem mellé, fejemet mellkasára hajtottam, kezemmel pedig szorosan átöleltem derekánál. Ujjaival, hajtincseimmel játszott és néha felhajolt egy-egy puszit az arcomra nyomva.
- Tudod az nap este – simított végig karomon. - amikor elfelejtettelek, valójában az azért volt, mert Ji Woot kísértem ki a reptérre. Késett a repülő és mire elindult, már rég elkéstem tőled. Visszafutottam a Han folyóhoz, de már nem voltál ott – hogy én mekkora egy barom vagyok. Tényleg meghallgattam volna. Lehajtottam fejem és még jobban magamhoz szorítottam.
- Annyira sajnálom – motyogtam.
- Én sajnálom – adott egy csókot a homlokomra, amire megéreztem almácskáimban felszökő vért és mellkasába túrtam az arcom.
- Soha többet nem akarok veled összeveszni Hobi – súgtam, amitől egy kicsit berekedt a hangom.
- Nem is fogsz. Ígérem – ült fel az ágyon, amire felemeltem a fejem és fentebb csúszva ajkaira csókoltam.
Otthon nem csináltam különösképpen semmi egyebet vacsorázás és zuhanyzáson kívül. A boldogságtól hamar el tudtam aludni, de még mindig csak akkor lenne teljes ez az egész, ha már egymás mellett aludhatnánk megint.
♦ Hoseok Pov ♦
Csókunkból zavartan ugrottunk szét, amikor hirtelen ajtónyitódást
hallottunk. A szüleim rontottak be, akiket valószínűleg már is értesítettek a
kórházból.
- Kisfiam! - rohant felém anyám sírva, őt pedig apa követte, hasonlóan könnyes szemekkel. Anya összerogyott az ágyam mellett és szorosan magához ölelt.
- Istenem fiam, minden rendben? - térdelt le apa is remegő térdekkel az ágyam mellé.
- Már nincs semmi baj - próbáltam beszélni, de a hangom rekedt volt, így megköszörültem a torkom.
- Soha többet ne hagyj így itt minket! - szipogott anya még mindig szorosan magához ölelve. Nem válaszoltam, csak hátát simogatva vigasztaltam legalább fél órán keresztül. Jimin türelmesen ült az ágyam mellett, lehajtott fejjel. Mikor anya és apa is abba hagyták a sírást, kiegyenesedtek és egy széket húztak az ágyam mellé, hogy inkább azon üljenek - Hogy keltél fel? Láttál vagy hallottál valamit, ami felkeltett? - törölte meg még utoljára arcát.
- Igen... - köhögtem - hallottam Jimint... És álmodtam vele, meg a fiúkkal. Ha Jimin nem beszél hozzám, akkor lehet fel se kelek anya... - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Ez annyira hihetetlen... - szegezte a padlóra a tekintetét.
- Köszönjük Jimin - mosolygott rá apa. Jimin kikerekedett szemekkel nézett rá vissza, majd meghajtva a fejét jelezte, hogy nagyon szívesen tett mindent.
- Anya... - szóltam neki egy hosszabb csönd után.
- Mond csak Hoseok - fogta meg a kezem - fáj valamid? Nem vagy szomjas, vagy éhes? - zúdította rám az összes kérdését.
- Nem, minden rendben van - kuncogtam anya kedves gesztusán - csak azt szeretném kérdezni, hogy a banda tudja-e már.
- Ne haragudj, de még nem volt időm szólni nekik - rázta meg a fejét.
- Majd én felhívom őket! - ugrott fel Jimin és a telefonját nyomkodva kiment a szobából. Nagyjából húsz perc telhetett el, mire rohanó léptekre kaptuk fel a fejünket, majd erőteljesen belökte egy szőke hajú magas srác az ajtót és anyáék mellett elrohanva a nyakamba ugorva szorosan átölelt. Rapmonster volt és azt hiszem most először láttam könnyeket a szemében.
- Te idétlen gyökér, mi a faszomért alszol el órán? - morogta rekedtes hangon - Hogy hagyhatsz így itt minket egy szó nélkül? Azt hittük meghalsz te fogyatékos! - kiabált, ami a végére már inkább hangos sírásba csapott át.
- Namjoon én úgy sajnálom.. - kezdtem.
- Ne sajnálkozz, hanem épülj felfele és menjünk el bebaszni - törölte meg könnyes szemeit, majd a szüleimre nézve felállt és meghajolt előttük - Elnézést az illedelmetlen viselkedésért. Jó napot.
- Ugyan semmi baj - mosolyogtak - mi kimegyünk, amíg ti beszéltek, mert nem túl nagy ez a hely - mondta anya, majd apa kezét megfogva kisétáltak a szobából.
- A többiek? - néztem NamJoonra kérdőn.
- A többiek jól meg fognak verni - morogta, majd leülve apám székére nagyot sóhajtva keresztbe fonta mellkasa előtt a karjait - Egyébként már mindenki elindult.
- Jimin?
- Kint várja a fiúkat. Amúgy ha bárkinek elmondod, hogy sírtam kibelezlek - mondta még mindig dünnyögve. Felnevettem egy kicsit, mire ő is megrázta a fejét és elmosolyodott. Csöndes kopogás hallatszott az ajtó irányából, majd nem várva a válaszra, már be is nyitott Jin.
- Uram Isten Hoseok - túrt bele hajába, majd anya székét maga alá húzva az ágyam mellé ült és magához ölelt szorosan. A nyakamat forró könnycseppek égették, majd Jinnek egy kisebb szipogásából már teljesen biztos voltam, hogy nála is eltörött a mécses. - Tudod te, hogy megijesztettél? - törölgette folyamatosan a szeméből hulló könnycseppeket, miközben elvált tőlem és a székével Rapmon mellé húzódott, aki halvány mosollyal ölelte át a vállát - Minden rendben van? Nem kérsz valamit? Jaj de paraszt vagyok, hozhattam volna valami kaját.
- Nyugodj meg Jin - nevettem fel - az is elképesztő, hogy azonnal jöttél, nem kell kínlódnod miattam. Teljesen jól vagyok.
- És nem akarsz pihenni? Ne hagyjunk magadra kicsit? - hadarta el gyorsan.
- SeokJin. Három hétig folyamatosan pihentem. Most egy kicsit látni akarlak titeket - alig hogy kimondtam utolsó szavam, arra eszméltem fel, hogy V és Jungkook két oldalról ölelik át a nyakam. Tae csak párnámba túrva a fejét sírt, míg Jungkook hozzám dörgölődve hullajtotta a könnycseppjeit.
- Tudtam, hogy felébredsz Hyung - mosolygott halványan legfiatalabb tagunk, miközben még mindig zokogott. Annyira jól estek ezek a könnyek. Hogy értem sírnak, amiért itt vagyok velük... Hosszú idő óta először éreztem mennyire fontos vagyok nekik és ettől a gondolattól nekem is forró könnycseppek kezdték áztatni a szemem.
- Remélem, megemészt a bűntudat, amiért elaludtál az apósom óráján - hallottam egy rekedtes hangot az ajtóból. A két engem ölelő fiú felkapta a fejét és az ajtóban ácsorgó Sugára és a rajta vigyorgó Jiminre néztek a szemüket törölgetve.
- Suga, azok nem tán könnycseppek a szemed sarkában? - néztem rá széles vigyorral, amire csak szisszent egyet és elküldve mellőlem Jungkookot és Taehyungot, ő is magához húzott.
- Ne merj gúnyolódni, mert olyat adok, hogy nem csak három hétig leszel kómában - motyogta alig érthetően.
- Oké sírós - veregettem meg a hátát.
- Szeretlek tesó - szipogott egy utolsót, majd nagyot sóhajtva felállt és alig észre vehetően megtörölte szemét.
- Én is te bolond. Mindegykiőtöket. Köszönöm, hogy itt vagytok - dörzsöltem meg én is a könnytől áztatott szemeimet.
- Ez szóra sem érdemes - mosolygott V.
- Most nem lehetne, hogy kettesbe legyünk kicsit Jiminnel? - vakartam meg a tarkóm óvatosan feltéve a kérdést.
- Most keltél fel és máris dugnál? - fonta össze karjait Suga sértődötten, amire kicsit felnevettem.
- Csak szeretnék vele tölteni egy kis időt... - néztem rá mosolyogva.
- Jó, megyünk J-hope - pattant fel Jungkook és megragadva V kezét, kirángatta magával a szobából, majd a többiek is követték őket. Jimin lassan becsukta az ajtót és az ágyam mellé ült a kis vas székre, amit az ágyamhoz húzott.
- Gyere - tartottam szét a karjaim, jelezve, hogy azt szeretném, ha a mellkasomra feküdne. Azonnal megértette és átölelve a derekam, fejét rajtam pihentette. Kezemmel a hajtincsei között babráltam, néha felhajolva, hogy egy-egy puszit adhassak arcára. - Tudod az nap este - simítottam végig a karján - amikor elfelejtettelek, valójában az azért volt, mert Ji Woot kísértem ki a reptérre. Késett a repülő és mire elindult, már rég elkéstem tőled. Visszafutottam a Han folyóhoz, de már nem voltál ott. - meséltem. Pislogás nélkül meredt rám. Lehajtotta a fejét és szorosabban ölelt magához.
- Annyira sajnálom - motyogta.
- Én sajnálom - adtam még egy csókot homlokára, mire elvörösödött és mellkasomhoz túrta arcát.
- Soha többet nem akarok veled összeveszni Hobi - súgta, kicsit rekedtes hangon.
- Nem is fogsz. Ígérem - ültem fel az ágyon, mire felemelte a fejét és lágyan csókolni kezdett.
- Kisfiam! - rohant felém anyám sírva, őt pedig apa követte, hasonlóan könnyes szemekkel. Anya összerogyott az ágyam mellett és szorosan magához ölelt.
- Istenem fiam, minden rendben? - térdelt le apa is remegő térdekkel az ágyam mellé.
- Már nincs semmi baj - próbáltam beszélni, de a hangom rekedt volt, így megköszörültem a torkom.
- Soha többet ne hagyj így itt minket! - szipogott anya még mindig szorosan magához ölelve. Nem válaszoltam, csak hátát simogatva vigasztaltam legalább fél órán keresztül. Jimin türelmesen ült az ágyam mellett, lehajtott fejjel. Mikor anya és apa is abba hagyták a sírást, kiegyenesedtek és egy széket húztak az ágyam mellé, hogy inkább azon üljenek - Hogy keltél fel? Láttál vagy hallottál valamit, ami felkeltett? - törölte meg még utoljára arcát.
- Igen... - köhögtem - hallottam Jimint... És álmodtam vele, meg a fiúkkal. Ha Jimin nem beszél hozzám, akkor lehet fel se kelek anya... - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Ez annyira hihetetlen... - szegezte a padlóra a tekintetét.
- Köszönjük Jimin - mosolygott rá apa. Jimin kikerekedett szemekkel nézett rá vissza, majd meghajtva a fejét jelezte, hogy nagyon szívesen tett mindent.
- Anya... - szóltam neki egy hosszabb csönd után.
- Mond csak Hoseok - fogta meg a kezem - fáj valamid? Nem vagy szomjas, vagy éhes? - zúdította rám az összes kérdését.
- Nem, minden rendben van - kuncogtam anya kedves gesztusán - csak azt szeretném kérdezni, hogy a banda tudja-e már.
- Ne haragudj, de még nem volt időm szólni nekik - rázta meg a fejét.
- Majd én felhívom őket! - ugrott fel Jimin és a telefonját nyomkodva kiment a szobából. Nagyjából húsz perc telhetett el, mire rohanó léptekre kaptuk fel a fejünket, majd erőteljesen belökte egy szőke hajú magas srác az ajtót és anyáék mellett elrohanva a nyakamba ugorva szorosan átölelt. Rapmonster volt és azt hiszem most először láttam könnyeket a szemében.
- Te idétlen gyökér, mi a faszomért alszol el órán? - morogta rekedtes hangon - Hogy hagyhatsz így itt minket egy szó nélkül? Azt hittük meghalsz te fogyatékos! - kiabált, ami a végére már inkább hangos sírásba csapott át.
- Namjoon én úgy sajnálom.. - kezdtem.
- Ne sajnálkozz, hanem épülj felfele és menjünk el bebaszni - törölte meg könnyes szemeit, majd a szüleimre nézve felállt és meghajolt előttük - Elnézést az illedelmetlen viselkedésért. Jó napot.
- Ugyan semmi baj - mosolyogtak - mi kimegyünk, amíg ti beszéltek, mert nem túl nagy ez a hely - mondta anya, majd apa kezét megfogva kisétáltak a szobából.
- A többiek? - néztem NamJoonra kérdőn.
- A többiek jól meg fognak verni - morogta, majd leülve apám székére nagyot sóhajtva keresztbe fonta mellkasa előtt a karjait - Egyébként már mindenki elindult.
- Jimin?
- Kint várja a fiúkat. Amúgy ha bárkinek elmondod, hogy sírtam kibelezlek - mondta még mindig dünnyögve. Felnevettem egy kicsit, mire ő is megrázta a fejét és elmosolyodott. Csöndes kopogás hallatszott az ajtó irányából, majd nem várva a válaszra, már be is nyitott Jin.
- Uram Isten Hoseok - túrt bele hajába, majd anya székét maga alá húzva az ágyam mellé ült és magához ölelt szorosan. A nyakamat forró könnycseppek égették, majd Jinnek egy kisebb szipogásából már teljesen biztos voltam, hogy nála is eltörött a mécses. - Tudod te, hogy megijesztettél? - törölgette folyamatosan a szeméből hulló könnycseppeket, miközben elvált tőlem és a székével Rapmon mellé húzódott, aki halvány mosollyal ölelte át a vállát - Minden rendben van? Nem kérsz valamit? Jaj de paraszt vagyok, hozhattam volna valami kaját.
- Nyugodj meg Jin - nevettem fel - az is elképesztő, hogy azonnal jöttél, nem kell kínlódnod miattam. Teljesen jól vagyok.
- És nem akarsz pihenni? Ne hagyjunk magadra kicsit? - hadarta el gyorsan.
- SeokJin. Három hétig folyamatosan pihentem. Most egy kicsit látni akarlak titeket - alig hogy kimondtam utolsó szavam, arra eszméltem fel, hogy V és Jungkook két oldalról ölelik át a nyakam. Tae csak párnámba túrva a fejét sírt, míg Jungkook hozzám dörgölődve hullajtotta a könnycseppjeit.
- Tudtam, hogy felébredsz Hyung - mosolygott halványan legfiatalabb tagunk, miközben még mindig zokogott. Annyira jól estek ezek a könnyek. Hogy értem sírnak, amiért itt vagyok velük... Hosszú idő óta először éreztem mennyire fontos vagyok nekik és ettől a gondolattól nekem is forró könnycseppek kezdték áztatni a szemem.
- Remélem, megemészt a bűntudat, amiért elaludtál az apósom óráján - hallottam egy rekedtes hangot az ajtóból. A két engem ölelő fiú felkapta a fejét és az ajtóban ácsorgó Sugára és a rajta vigyorgó Jiminre néztek a szemüket törölgetve.
- Suga, azok nem tán könnycseppek a szemed sarkában? - néztem rá széles vigyorral, amire csak szisszent egyet és elküldve mellőlem Jungkookot és Taehyungot, ő is magához húzott.
- Ne merj gúnyolódni, mert olyat adok, hogy nem csak három hétig leszel kómában - motyogta alig érthetően.
- Oké sírós - veregettem meg a hátát.
- Szeretlek tesó - szipogott egy utolsót, majd nagyot sóhajtva felállt és alig észre vehetően megtörölte szemét.
- Én is te bolond. Mindegykiőtöket. Köszönöm, hogy itt vagytok - dörzsöltem meg én is a könnytől áztatott szemeimet.
- Ez szóra sem érdemes - mosolygott V.
- Most nem lehetne, hogy kettesbe legyünk kicsit Jiminnel? - vakartam meg a tarkóm óvatosan feltéve a kérdést.
- Most keltél fel és máris dugnál? - fonta össze karjait Suga sértődötten, amire kicsit felnevettem.
- Csak szeretnék vele tölteni egy kis időt... - néztem rá mosolyogva.
- Jó, megyünk J-hope - pattant fel Jungkook és megragadva V kezét, kirángatta magával a szobából, majd a többiek is követték őket. Jimin lassan becsukta az ajtót és az ágyam mellé ült a kis vas székre, amit az ágyamhoz húzott.
- Gyere - tartottam szét a karjaim, jelezve, hogy azt szeretném, ha a mellkasomra feküdne. Azonnal megértette és átölelve a derekam, fejét rajtam pihentette. Kezemmel a hajtincsei között babráltam, néha felhajolva, hogy egy-egy puszit adhassak arcára. - Tudod az nap este - simítottam végig a karján - amikor elfelejtettelek, valójában az azért volt, mert Ji Woot kísértem ki a reptérre. Késett a repülő és mire elindult, már rég elkéstem tőled. Visszafutottam a Han folyóhoz, de már nem voltál ott. - meséltem. Pislogás nélkül meredt rám. Lehajtotta a fejét és szorosabban ölelt magához.
- Annyira sajnálom - motyogta.
- Én sajnálom - adtam még egy csókot homlokára, mire elvörösödött és mellkasomhoz túrta arcát.
- Soha többet nem akarok veled összeveszni Hobi - súgta, kicsit rekedtes hangon.
- Nem is fogsz. Ígérem - ültem fel az ágyon, mire felemelte a fejét és lágyan csókolni kezdett.
Még az este folyamán beszéltem a szüleimmel és a banda többi
tagjával is. Megígérték, hogy amíg bent kell maradnom, addig minden nap meg
fognak látogatni. Jimin késő estig maradt bent velem, majd anyukája hívására
ment csak haza. Az nap este két dologra jöttem rá a kórházakkal kapcsolatban.
Az első, hogy itt még a zuhanyozók is szörnyen büdösek, a második pedig, hogy a
kórházi kaja ehetetlen. Mire haza megyek, valószínűleg úgy ki fog lógni a
bordám, ahogy embernek még soha. Az ápoló nő, mielőtt elaludtam volna,
megnézte, hogy minden rendben van-e, és közölte, hogy a maival együtt, három
napot kell itt töltenem. Végül is ez kibírható. Mielőtt teljesen elaludtam
volna, a telefonom rezgésére figyeltem fel. Ji Woo volt az. Kiolvasva a nevét
azonnal elhúztam a zöld ikont.
- Van neked fogalmad arról hány óra van? - ásítottam bele a telefonba.
- Jézusom Hoseok! Minden rendben? Ne haragudj, elszámoltam magam... Tudod itt nem épp annyi az idő, mint nálatok - hadart.
- Semmi baj - mosolyodtam el - képzeld kómában voltam.
- Hallottam te bolond! Szerinted miért hívtalak? Tudod te mennyire aggódtam? - emelte fel a hangját.
- Cshhh - tartottam el a fülemtől a telefont - Kicsit halkabban kérlek.
- Nem leszek halkabb! Hogy lehetsz ilyen fogyatékos? Ha még egyszer elalszol kémia órán, haza repülök és megverlek!
- Jó, jó megértettem - mosolyogtam halványan - Soha többet nem alszok órán, de akkor hagyd, hogy most pihenjek egy kicsit.
- Oké, hagylak - sóhajtott - de majd hívj!
- Mindenképp - mondtam - na csáó.
- Szia, öcsi - köszönt el, majd lerakta a telefont. Éppen, hogy leraktam magam mellé a készüléket, már mélyen aludni is kezdtem.
- Van neked fogalmad arról hány óra van? - ásítottam bele a telefonba.
- Jézusom Hoseok! Minden rendben? Ne haragudj, elszámoltam magam... Tudod itt nem épp annyi az idő, mint nálatok - hadart.
- Semmi baj - mosolyodtam el - képzeld kómában voltam.
- Hallottam te bolond! Szerinted miért hívtalak? Tudod te mennyire aggódtam? - emelte fel a hangját.
- Cshhh - tartottam el a fülemtől a telefont - Kicsit halkabban kérlek.
- Nem leszek halkabb! Hogy lehetsz ilyen fogyatékos? Ha még egyszer elalszol kémia órán, haza repülök és megverlek!
- Jó, jó megértettem - mosolyogtam halványan - Soha többet nem alszok órán, de akkor hagyd, hogy most pihenjek egy kicsit.
- Oké, hagylak - sóhajtott - de majd hívj!
- Mindenképp - mondtam - na csáó.
- Szia, öcsi - köszönt el, majd lerakta a telefont. Éppen, hogy leraktam magam mellé a készüléket, már mélyen aludni is kezdtem.
♦ Jimin Pov ♦
Reggel ébresztőmre felkelve könnyen nyitottam ki szemeim. Felöltöztem és
megszokásból már a kórház felé indult utam. Különös és inkább furcsa, hogy már
az itteni dolgozókkal köszönő viszonyba lettem. Hoseok kórterméhez érve lassan
nyitottam le a kilincset, hogy ha még alszik, véletlenül se ébresszem fel. Beléptem,
és ahogy gondoltam: mélyen aludt. Fekete hajtincsei homlokára és kicsit már a
szemeibe is lógtak. Saját hajkoronámhoz nyúlva talán mindkettőnkre ráférne már
egy hajvágás. Nem akartam most egyből megzavarni álmát, így arcát bámulva
vártam még legalább egy félórát, hogy felébred-e magától. Bal kezemmel arcára simítottam,
amire lassan felnyitotta szemeit. Halványan mosolyogtam rá, amit kedvesen
viszonzott.
- Jó reggelt Hobi – hajoltam homlokához egy puszit nyomva rá.
- Jó reggelt Szépfiú - köszöntem vissza neki mosolyogva. Közelebb húzott magához és az arcomba lógó tincseimet kisöpörte arcomból, amiket észre sem vettem. Talán most alkalmam lehetne megkérdezni tőle mit álmodott, míg kómában volt. Mintha meghallotta volna a gondolataim, ezt a témát hozta fel.
- Amikor kómába voltam és veled álmodtam – húzta széles mosolyra a száját, amit most képtelen voltam eldönteni, hogy egy perverz vagy pedig teljesen normális mosoly volt-e. - narancssárga volt a hajad.
- Narancssárga? - nevetettem fel. Nem gondoltam volna, hogy ezt mondja. - Nem kéne téged kivizsgálni? - kacagtam tovább.
- Most miért? Elég szexi voltál - harapta be alsó ajkát.
- Hé, azt mondod, hogy most nem vagyok szexi? – vontam fel a szemöldököm, visszatartott mosollyal.
- Talán. Lehet, visszaesek kómába és csókolgatlak inkább narancssárga hajjal.
- Ne mondj ilyet te barom – boxoltam karjába. - nem bírnám ki, ha még egyszer ez történne - csuklott el a hangom és a mosoly eltűnt arcomról, ahogy belegondoltam ebbe az egy hónapba, amit nélküle kellett kibírnom.
- Bocsánat – ült fel az ágyon és gyengéden megcsókolt. Nyelvem, övé mellé csúsztattam elmélyítve csókunkat. Kezeim nyaka köré fontam ő pedig derekamat átölelve maga mellé húzott az ágyra. Hátra dőlt még mindig magával húzva én pedig fölé hajolva folytattam csókunkat. Kezeivel lassan simogatni kezdte hátamat, ami már felettébb felkeltette férfiasságomban az életet. Felsóhajtottam majd elváltam ajkaitól.
- Istenem, de hiányzott már ez – szemeimet még mindig lehunyva tartottam és visszahajoltam finom ajkaira. Tovább simogatott én pedig tovább faltam őt. Körülbelül fél óráig kényeztettük egymást majd mellé feküdtem, mert ha még tovább csináltuk volna, biztos, hogy nem bírom magam lefékezni.
- Te Jimin – fordult felém összehúzott szemöldökkel.
- Hm? – néztem rá kérdőn.
- Neked nem kéne suliba lenned?
- Ah Hobi kérlek, ne kínozz – fordultam hasra és fejemet a párnába túrtam a suli szó hallatán.
- Na, kelj csak föl – húzta ki fejem alól párnáját. - Nem hagyom, hogy miattam legyenek szar jegyeid.
- Mióta foglalkozol te a jegyekkel? – ültem fel az ágyon és hajam közé túrtam.
- Én csak a te jegyeiddel foglalkozom – mosolygott. - na, állj fel.
- Olyan kegyetlen vagy – nyöszörögtem, miközben felálltam. Nem akarok menni abba a büdös terembe. Itt akarok maradni Hoseokkal és csak egymás mellett feküdni. Annyira régen vágytam már erre most meg még csak azért is iskolába küld.
- Majd gyere – kacsintott rám, amire még jobban besértődtem.
- Csak épülj fel Hoseok… - vettem arcomra egy kaján mosolyt, de azonnal el is vetettem pimasz gondolataim. Ajkára pusziltam és kimentem a szobájából, majd a kórházból is.
Haza buszoztam és magamhoz vettem a táskám és elindultam szintén busszal, mivel azóta rájöttem, hogy erre is jön a járat.
Iskolába beérve gőzöm sem volt arról, hogy mégis hány óra lehet, de éppen szünet volt.
Az egyik padnál a fiúkat láttam meg Yoorával együtt. Valami nagyon viccesről beszélhettek, mert mindenki felnevetett. Közelebb sétáltam hozzájuk és Yoora volt az első, aki észrevett.
- Jimin! – ölelt, meg amin teljesen meglepődtem, de viszonoztam. – Elmesélték a fiúk, hogy mi történt – nézett egyenesen szemeimbe. – köszönöm, hogy te is megmentettél – ölelt meg most még szorosabban.
- A barátaimért mindent – mondtam majd válla fölött a fiúkra néztem, akik mosolyogva néztek vissza rám.
Leültünk a padhoz mi és elbeszélgettük az időt. Becsöngettek és elindultunk termeinkbe. Hamar elteltek az órák és a szünetek. A kapunál elköszöntem a többiektől és elindultam a buszváró felé.
- HÉ! – kiáltott felém valaki majd hátrafordultam és egy ütést kaptam volna arcomba, ha reflexből nem hajolok el. – Szerencséd van te kis pöcs – ismertem fel a fiút, aki Victoria barátja volt, de nevére már nem emlékeztem.
- Mit akarsz? – kérdeztem meg nyugodt hangon. Mögötte megláttam Victoriát és a körülötte lévő öt fiút.
- Mit akarok? Még megkérdezed? – ciccentett. – Jól beverni a képed – ropogtatta meg ujjait ökölbe szorítva.
- Kit szeretnél te megverni? – hallottam meg Suga hangját mellőlem. Nem egyedül volt. Mellette sétált felénk még Jungkook és Taehyung is.
- Megjöttek a kutyáid? – nevetett fel.
- Kutya? Miket beszél ez? Azok ott mögötted mik? kiscicák? Várj.. Ne válaszolj tényleg azok hisz annyira gyengék és megszeppentek – imitált sírást Jungkook és kezét és szeme mellé tette, ahogy egy macska.
- Jay húzz el a kis szánalmas barátaiddal és szállj le Jiminről mert megbánod – lépett elé Suga és magához húzta pólójánál fogva. Jay ellökte kezét magától és hátrébb lépett.
- Békén hagyom, ha Victoriáról végre leszáll – mondta és a szőke hajú „barátnőjéhez” sétált vissza. Sugáék felvont szemöldökkel felém fordultak és várták a válaszom.
- Több mint egy hónapja nem szóltam ahhoz a ribanchoz, nem tudom mire jó ez neki, hogy ilyeneket talál ki – mosolyogtam, mert egy cseppet sem dühített fel ez az egész.
- Esküszöm, ha nem fejezi be, megverem – mondta Yoongi.
- Köszönöm srácok, hogy segítettetek – néztem rájuk őszinte mosollyal. – És.. lehetne, hogy ne mondjátok Hobinak? Nincs olyan állapotban, hogy ezzel is foglalkozzon – hajtottam le a fejem.
- Ha nem lenne épülőben elmondanánk és péppé vernénk a képét – sóhajtott Taehyung. – Nem mondjuk nyugi – mosolyodott el végül.
Később haza értem, mint gondoltam. Felhívtam Jungkookot, hogy menjünk el
a többiekkel együtt Hobihoz, amibe lelkesen beleegyeztek. - Jó reggelt Hobi – hajoltam homlokához egy puszit nyomva rá.
- Jó reggelt Szépfiú - köszöntem vissza neki mosolyogva. Közelebb húzott magához és az arcomba lógó tincseimet kisöpörte arcomból, amiket észre sem vettem. Talán most alkalmam lehetne megkérdezni tőle mit álmodott, míg kómában volt. Mintha meghallotta volna a gondolataim, ezt a témát hozta fel.
- Amikor kómába voltam és veled álmodtam – húzta széles mosolyra a száját, amit most képtelen voltam eldönteni, hogy egy perverz vagy pedig teljesen normális mosoly volt-e. - narancssárga volt a hajad.
- Narancssárga? - nevetettem fel. Nem gondoltam volna, hogy ezt mondja. - Nem kéne téged kivizsgálni? - kacagtam tovább.
- Most miért? Elég szexi voltál - harapta be alsó ajkát.
- Hé, azt mondod, hogy most nem vagyok szexi? – vontam fel a szemöldököm, visszatartott mosollyal.
- Talán. Lehet, visszaesek kómába és csókolgatlak inkább narancssárga hajjal.
- Ne mondj ilyet te barom – boxoltam karjába. - nem bírnám ki, ha még egyszer ez történne - csuklott el a hangom és a mosoly eltűnt arcomról, ahogy belegondoltam ebbe az egy hónapba, amit nélküle kellett kibírnom.
- Bocsánat – ült fel az ágyon és gyengéden megcsókolt. Nyelvem, övé mellé csúsztattam elmélyítve csókunkat. Kezeim nyaka köré fontam ő pedig derekamat átölelve maga mellé húzott az ágyra. Hátra dőlt még mindig magával húzva én pedig fölé hajolva folytattam csókunkat. Kezeivel lassan simogatni kezdte hátamat, ami már felettébb felkeltette férfiasságomban az életet. Felsóhajtottam majd elváltam ajkaitól.
- Istenem, de hiányzott már ez – szemeimet még mindig lehunyva tartottam és visszahajoltam finom ajkaira. Tovább simogatott én pedig tovább faltam őt. Körülbelül fél óráig kényeztettük egymást majd mellé feküdtem, mert ha még tovább csináltuk volna, biztos, hogy nem bírom magam lefékezni.
- Te Jimin – fordult felém összehúzott szemöldökkel.
- Hm? – néztem rá kérdőn.
- Neked nem kéne suliba lenned?
- Ah Hobi kérlek, ne kínozz – fordultam hasra és fejemet a párnába túrtam a suli szó hallatán.
- Na, kelj csak föl – húzta ki fejem alól párnáját. - Nem hagyom, hogy miattam legyenek szar jegyeid.
- Mióta foglalkozol te a jegyekkel? – ültem fel az ágyon és hajam közé túrtam.
- Én csak a te jegyeiddel foglalkozom – mosolygott. - na, állj fel.
- Olyan kegyetlen vagy – nyöszörögtem, miközben felálltam. Nem akarok menni abba a büdös terembe. Itt akarok maradni Hoseokkal és csak egymás mellett feküdni. Annyira régen vágytam már erre most meg még csak azért is iskolába küld.
- Majd gyere – kacsintott rám, amire még jobban besértődtem.
- Csak épülj fel Hoseok… - vettem arcomra egy kaján mosolyt, de azonnal el is vetettem pimasz gondolataim. Ajkára pusziltam és kimentem a szobájából, majd a kórházból is.
Haza buszoztam és magamhoz vettem a táskám és elindultam szintén busszal, mivel azóta rájöttem, hogy erre is jön a járat.
Iskolába beérve gőzöm sem volt arról, hogy mégis hány óra lehet, de éppen szünet volt.
Az egyik padnál a fiúkat láttam meg Yoorával együtt. Valami nagyon viccesről beszélhettek, mert mindenki felnevetett. Közelebb sétáltam hozzájuk és Yoora volt az első, aki észrevett.
- Jimin! – ölelt, meg amin teljesen meglepődtem, de viszonoztam. – Elmesélték a fiúk, hogy mi történt – nézett egyenesen szemeimbe. – köszönöm, hogy te is megmentettél – ölelt meg most még szorosabban.
- A barátaimért mindent – mondtam majd válla fölött a fiúkra néztem, akik mosolyogva néztek vissza rám.
Leültünk a padhoz mi és elbeszélgettük az időt. Becsöngettek és elindultunk termeinkbe. Hamar elteltek az órák és a szünetek. A kapunál elköszöntem a többiektől és elindultam a buszváró felé.
- HÉ! – kiáltott felém valaki majd hátrafordultam és egy ütést kaptam volna arcomba, ha reflexből nem hajolok el. – Szerencséd van te kis pöcs – ismertem fel a fiút, aki Victoria barátja volt, de nevére már nem emlékeztem.
- Mit akarsz? – kérdeztem meg nyugodt hangon. Mögötte megláttam Victoriát és a körülötte lévő öt fiút.
- Mit akarok? Még megkérdezed? – ciccentett. – Jól beverni a képed – ropogtatta meg ujjait ökölbe szorítva.
- Kit szeretnél te megverni? – hallottam meg Suga hangját mellőlem. Nem egyedül volt. Mellette sétált felénk még Jungkook és Taehyung is.
- Megjöttek a kutyáid? – nevetett fel.
- Kutya? Miket beszél ez? Azok ott mögötted mik? kiscicák? Várj.. Ne válaszolj tényleg azok hisz annyira gyengék és megszeppentek – imitált sírást Jungkook és kezét és szeme mellé tette, ahogy egy macska.
- Jay húzz el a kis szánalmas barátaiddal és szállj le Jiminről mert megbánod – lépett elé Suga és magához húzta pólójánál fogva. Jay ellökte kezét magától és hátrébb lépett.
- Békén hagyom, ha Victoriáról végre leszáll – mondta és a szőke hajú „barátnőjéhez” sétált vissza. Sugáék felvont szemöldökkel felém fordultak és várták a válaszom.
- Több mint egy hónapja nem szóltam ahhoz a ribanchoz, nem tudom mire jó ez neki, hogy ilyeneket talál ki – mosolyogtam, mert egy cseppet sem dühített fel ez az egész.
- Esküszöm, ha nem fejezi be, megverem – mondta Yoongi.
- Köszönöm srácok, hogy segítettetek – néztem rájuk őszinte mosollyal. – És.. lehetne, hogy ne mondjátok Hobinak? Nincs olyan állapotban, hogy ezzel is foglalkozzon – hajtottam le a fejem.
- Ha nem lenne épülőben elmondanánk és péppé vernénk a képét – sóhajtott Taehyung. – Nem mondjuk nyugi – mosolyodott el végül.
Öt körül megérkeztünk a kórházba és együtt voltunk mind a heten kilencig. Beszélgettünk, elmesélték megint mik történtek, és valóban nem szólt a három fiú egy szót sem Jay akciójáról. Tovább maradtam Hoseokkal és elsírtam az iskolával kapcsolatos problémáim, amiken jót nevetgélt. A látogatási időnek igazából már régen lejárt az ideje, de egy orvos sem tette be a lábát, hogy haza küldjenek vagy, hogy megnézzék Hobi állapotát. Egészen fél kettőig voltam bent nála. Szerettem volna vele aludni, de attól, hogy az orvosok elfelejtettek anya nem. Hívására hazamentem és szótlanul elvégeztem az esti rutinom.
Nem volt nehéz elaludnom, de a reggeli felkelés annál inkább.
Mivel anya elmondta még a telefonban azt is, hogy az igazgató tud a hiányzásimról, holnap meg kell jelennem az órákon. Nem akartam nagy bajt kavarni, de rettentően bűntudatod éreztem, amiért nem mentem reggel Hoseokhoz. Besétáltam a suliba, most érdekes mód nem volt a kapunál a banda ezért még csak köszönni sem köszöntem a többiekkel. Termembe érve megláttam Taehyungot a padjánál ülni. Lábával tartotta az egyensúlyát, míg székével hátradőlt. Telefonja kezében volt és valamire nagyon koncentrálhatott arcából látva.
- Tae! – csettintettem szeme előtt és villámokat szórva szemeivel nézett fel rám.
- Elrontottam! – mondta durcásan majd újra megpróbálta a játékot.
- Hol vannak a többiek? – kérdeztem rá nézve.
- Suga Yoorát kísérte el valami jutalom kirándulásra, Rap Mon és Jin nem jött, mert hancúroznak, Jungkookie meg tanul a dogájára – az utolsó szavakat képtelen voltam elhinni.
- Tanul? Jungkook? Na nee – nevettem fel.
- De – kacagott ő is. – habár csak azért teszi, mert az anyja azt mondta nem mehetek el hozzá és nem is jöhet ő, sem ha nem írja most ezt meg ötösre – nyomkodta még mindig a telefonját. – Szóval szurkolj neki – nézett rám vigyorogva. Becsöngettek, lábait levette a padról én pedig előre fordultam. Bejött a tanárunk és tartott egy rettentő unalmas földrajz órát. Lassan telt el az óra ezért rajzolgattam és Taehyungot néztem, aki sunyiban játszott megint a pad alatt.
A második órának is viszonylag hamar vége lett. Szünetben én is elővettem a telefonom és meglepődtem, hogy Hoseoktól jelzett egy olvasatlan üzenetet.
"Suli után gyere át. Itthon vagyok” Kerekedtek ki a szemeim és letörhetetlen vigyor telepedett arcomra. Azonnal felkaptam magamra a táskámat és már rohantam is a buszmegállóhoz.
Körülbelül húsz perc alatt már a mi utcánkban lévő váróban szálltam le és futottam Hobiék háza elé. Vadul elkezdtem kopogni, míg nem kinyitotta az ajtót. Újra talpon látni furcsa volt főleg úgy, hogy rettenetesen sokat fogyott.
- Jimin, neked még suliba kéne lenned.. – kezdett volna bele kioktatásába, de becsuktam magam mögött az ajtót majd nyakába ugrottam és csókolni kezdtem. Magához ölelt derekamnál fogva majd elléptem tőle és telefonomat elő véve a pizzás számát kezdtem beütni.
- Rendelek pizzát, szörnyen le vagy fogyva – emeltem fülemhez a készüléket.
- Ez eddig a legjobb ötleted – mosolygott.
♦ Hoseok Pov ♦
Puha kezek simítottak végig az arcomon, amire felnyitottam
álmomból a szemeimet. Jimin ült az ágyam mellett halvány mosollyal az arcán.
Felismerve őt, a meg szokott pillangók kezdtek röpködni a gyomromban és egy
nyugodt mosoly telepedett az arcomra.
- Jó reggelt Hobi - adott a homlokomra egy puszit.
- Jó reggelt Szépfiú - köszöntem vissza neki mosolyogva. Fekete hajtincsei össze-vissza lógtak homlokán, ami csak még aranyosabbá tette. A szerteálló hajfürtöket kisöpörtem a szeméből, majd tarkóján tartva a kezem, ujjaimmal játszottam még egy kicsit tincseivel. - Amikor kómába voltam és veled álmodtam - húztam széles mosolyra arcom, ahogy visszaemlékezve beugrott előttem arca - narancssárga volt a hajad.
- Narancssárga? - nevetett fel - Nem kéne téged kivizsgálni?
- Most miért? Elég szexi voltál - haraptam be alsó ajkam.
- Hé, azt mondod, hogy most nem vagyok szexi? - emelte fel a szemöldökét egy visszafojtott mosollyal.
- Talán. Lehet, visszaesek kómába és csókolgatlak inkább narancssárga hajjal.
- Ne mondj ilyet te barom - boxolt a karomba - nem bírnám ki, ha még egyszer ez történne - csuklott el a hangja és eltűnt a mosoly az arcáról. A szívem megszakadt, ahogy a szomorú arcát kellett néznem.
- Bocsánat - ültem fel az ágyon és hozzá hajolva gyöngéden megcsókoltam. Nyelvét az enyém mellé csúsztatta, ezzel elmélyítve csókunkat. Kezeit a nyakam köré fonta, én pedig a derekát átölelve, magam mellé húztam az ágyra. Hátamra feküdtem, ő pedig hozzám hajolva folytatta csókunkat. Óvatosan kezdtem simogatni a hátát, mire sóhajtott egy kisebbet.
- Istenem, de hiányzott már ez - vált el a számtól, de a szemét még mindig csukva, tartva, hajolt is vissza rá. Körül belül fél órán keresztül csókolgattuk és simogattuk egymást, mire sóhajtva egyet lefeküdt mellém az ágyra.
- Te Jimin - fordultam felé összehúzott szemöldökkel.
- Hm? - nézett rám kérdő tekintettel.
- Neked nem kéne suliba lenned?
- Ah Hobi kérlek, ne kínozz - fordult hasra, hogy a fejét a párnába túrhassa.
- Na, kelj csak föl - húztam ki a feje alól a párnát - Nem hagyom, hogy miattam legyenek szar jegyeid.
- Mióta foglalkozol te a jegyekkel? - ült fel az ágyon beletúrva a hajába.
- Én csak a te jegyeiddel foglalkozom - mosolyogtam rá - na, állj fel.
- Olyan kegyetlen vagy - nyöszörgött, miközben felállt és felém fordult.
- Majd gyere - kacsintottam, amire morgott valamit az orra alatt, majd adott egy puszit a számra és kiment a szobából.
A nap többi része a szokásosnál is lassabban telt. Anyáék még délelőtt bejöttek és hoztak nekem pár ruhát. Csak akkor mentek el, amikor a banda, köztük Jimin is, öt óra fele visszajöttek. Elmesélték, hogy hogyan telt a napjuk és mennyi hülyeséget csináltak ma is. Estig beszélgettünk, és húztuk egymás agyát. Suga mondott valamit arról, hogy Yoora összeírta nekem a tanulni valókat, de igazából eszem ágában se volt tanulni.
Miután a banda kilenc óra fele elbúcsúzott tőlem és mindannyian mentek a saját útjukra, Jimin még maradt és állandóan elmondta, hogy mennyivel jobb lehetett volna a napja, ha nem megy suliba, hanem inkább itt marad velem. Ismét csak az anyukája hívására ment haza, olyan hajnali fél 2 fele. Miután ő is elment, azonnal elnyomott az álom.
Másnap reggel anyáék ébresztgettek. Az ágyam mellett ültek és szélesen mosolyogtak.
- Jó reggelt kicsim! Az orvos azt mondta, minden rendben van és hazajöhetsz - sóhajtott anya. Nem kellett több, már ki is ugrottam az ágyból, de mielőtt a ruháimhoz nyúlhattam volna, éles fájdalom nyilalt a fejembe és visszaültem a helyemre.
- Aish.... - nyögtem fel a fejemet fogva.
- Okosan már Hoseok - szólt rám apám - annyira még nem vagy jó állapotban, hogy ugrálj. Otthon is még minimum három napot pihenned kell.
- Jó - ráztam meg a fejem, mire szűnt egy kicsit a fájdalom és lassan felállva magamra kaptam pár ruhadarabot, a többit pedig egy táskába belepakolva a vállamra vettem - Mehetünk - mosolyogtam, majd miután elintéztünk néhány papírt, majd el is indultunk haza. Amint beléptem az ajtón, ledobtam a táskám és a kanapéra vetettem magam.
- Jézusom de jó - motyogtam - mintha éveket lettem volna kórházba.
- Hidd el fiam, nekünk is olyan volt - sóhajtott anya - De nekünk mennünk kell dolgozni... Pihenj sokat, este jövünk! - adott anya egy puszit a homlokomra, majd sietve ki is léptek az ajtón.
A telefonomhoz nyúltam és Jimin névjegyére kattintva, üzenetet kezdtem írni:
"Suli után gyere át. Itthon vagyok" Elküldtem, majd felálltam a kanapéról és a konyhába mentem. Kinyitottam a hűtőt, de ennél üresebbnek még soha nem láttam. Édes Istenem. Komolyan éhen fogok dögleni. Ledőltem a kanapéra és bekapcsolva a tévét a csatornák között kezdtem keresgélni. Nagyjából fél óráig keresgéltem, mire vad kopogást hallottam az ajtó felől. Rápillantottam az órámra. Még csak fél tíz, a suliban javában zajlanak az órák. Kíváncsian az ajtóhoz csoszogtam és kinyitva azt, Jimin állt mögötte.
- Jimin, neked még suliba kéne lenned.. - kezdtem bele, de ő becsukva maga mögött az ajtót, a nyakamba ugrott és csókolni kezdett. Miután észbe kaptam átöleltem a derekát és magamhoz szorítottam. Ellépett tőlem és a telefonját kezdte nyomkodni.
- Rendelek pizzát, szörnyen le vagy fogyva - emelte a füléhez készülékét.
- Ez eddig a legjobb ötleted - mosolyogtam. Fél óra elteltével ki is hozták a pizzát, amit a kanapéra leülve kezdtünk el enni. Szörnyen éhes voltam és úgy faltam, mint még soha. Amíg Jimin az első szeletét rágcsálta, én már a harmadikkal végeztem, amit széles mosollyal figyelt. Lenyeltem az utolsó falatot és jól lakva kinyújtózkodtam. - Köszönöm Jimin - sóhajtottam - imádlak.
- Igazán nincs mit - nyelte le ő is az utolsó falatját, majd átölelte a derekam és hozzám bújt. Újabb fél óra telhetett el úgy, hogy nem szóltunk semmit, csak néha hosszabb csókolózásba kezdtünk. Végig simítottam karján, mire kirázta a hideg és libabőrös lett. - Ho-Hobi - dadogott, majd megköszörülte a torkát, ezzel erőt véve magán, hogy dadogás nélkül beszéljen.
- Igen Jimin? - emeltem fel a szemöldököm.
- Igaz az... Úgy értem... Valahol olvastam régen... De nem tudom ez, hogy megy... Vagyis... Izé ömm...
- Nyögd, már ki könyörgöm - nevettem fel aranyos zavarán.
- Szóval, valahol azt olvastam, hogy akik kómába kerülnek és felkelnek, azok impotensek is lehetnek... Ez... Rád... Khmm... Szóval ez veled így van? - vörösödött el a mondata végére. Nos... Valakinél ez biztos igaz, de az, ahogy Jimin arca vörösre váltott, eléggé azt az érzést keltette bennem, hogy ez rám nem vonatkozik. Egy perverz mosoly tapadt az arcomra és hátára döntöttem a kanapén.
- Tegyünk egy próbát - tapadtam a szájára, amire kikerekedett a szeme és a vállamnál fogva eltolt magától.
- Hobi, neked most pihenned kell én nem azért - hadarta, de mielőtt befejezhette volna, kezeit leerőltettem a vállaimról és újra csókolni kezdtem. Beleharaptam az alsó ajkába, amire ismét felnyögött. Benyúltam a teste és a kanapé közé és úgy kezdtem simogatni a hátát, majd levezetve a kezem fenekébe markoltam.
- Hobi kérlek... - sóhajtott - Még nem szabadna - karolta át a vállam. Mit sem törődve vele, megbillentettem a csípőm, ezzel megérezve szerelmem férfiasságát, amire egyből vér gyűlt az enyémbe és keményedni kezdett az. Egyre többet sóhajtott, mire már a pólómba kapaszkodott
- Hagyd abba... Elég Hobi! - próbált ellökni a magától ismét a vállamtól. Nagyon jól tudtam, hogy nem vagyok abban az állapotban, hogy most feküdjek le Jiminnel. Akármennyire is kívántam, újra rám tört a rettenetes fejfájás és mellé egy kis szédülést is kaptam. Megragadtam a kezét és merev tagomhoz vezettem azt. Amikor a kezével megérintette nadrágomon keresztül, a szeme a kétszeresére kerekedett ki, az ujjai pedig összerándultak.
- Nem vagyok impotens - mosolyogtam rá szélesen és adva a szájára egy kisebb csókot, leszálltam róla és a fürdőszoba felé indultam. Visszanézve még láttam, ahogy szabálytalanul emelkedik a mellkasa. Sóhajtott egyet, majd összeszedve minden erejét felült a kanapén.
- Hova mész? - nézett utánam zihálva.
- Lehűtöm magam - mosolyogtam halványan - és beveszek egy fájdalom csillapítót. Eléggé meg fájdult tőled a fejem - kacsintottam rá, mire csak mosolyogva megrázta a fejét és visszadőlt a kanapéra.
- Megvárlak.
Miután lefürödtem, egy üveg vizet és egy szem fájdalom csillapítót vettem a kezembe. Kisétáltam és leültem a még mindig piros arccal ülő Jimin mellé. Bevettem a gyógyszert, közben pedig egy pillanatra se vettem le róla a szemem. Olyan fiatalos arca van, annyira ártatlan. Eszembe jutott a narancssárga hajzuhatag, amit álmomban láttam rajta. Na meg a férfias arcvonásai. Annyira más volt, de mégis olyan gyönyörű. Ha évek múlva felkelek, ezt az arcot szeretném látni magam mellett.
- Hobi - szólt rám, ezzel kizökkentve álmodozásomból. Megráztam a fejem és felé fordultam.
- Tudod... Érdekes volt látnom magunkat. Mintha valóban megtörtént volna az egész. Teljesen másabb voltál, férfiasabb vonásaid voltak és a narancssárga hajad - húztam ajkaim széles mosolyra - még jobban beléd szerettem - mondtam, majd ölembe húztam és szorosan átöleltem a derekát. Fejemet a mellkasába túrtam, ő pedig rápuszilt hajkoronámra.
- Jó reggelt Hobi - adott a homlokomra egy puszit.
- Jó reggelt Szépfiú - köszöntem vissza neki mosolyogva. Fekete hajtincsei össze-vissza lógtak homlokán, ami csak még aranyosabbá tette. A szerteálló hajfürtöket kisöpörtem a szeméből, majd tarkóján tartva a kezem, ujjaimmal játszottam még egy kicsit tincseivel. - Amikor kómába voltam és veled álmodtam - húztam széles mosolyra arcom, ahogy visszaemlékezve beugrott előttem arca - narancssárga volt a hajad.
- Narancssárga? - nevetett fel - Nem kéne téged kivizsgálni?
- Most miért? Elég szexi voltál - haraptam be alsó ajkam.
- Hé, azt mondod, hogy most nem vagyok szexi? - emelte fel a szemöldökét egy visszafojtott mosollyal.
- Talán. Lehet, visszaesek kómába és csókolgatlak inkább narancssárga hajjal.
- Ne mondj ilyet te barom - boxolt a karomba - nem bírnám ki, ha még egyszer ez történne - csuklott el a hangja és eltűnt a mosoly az arcáról. A szívem megszakadt, ahogy a szomorú arcát kellett néznem.
- Bocsánat - ültem fel az ágyon és hozzá hajolva gyöngéden megcsókoltam. Nyelvét az enyém mellé csúsztatta, ezzel elmélyítve csókunkat. Kezeit a nyakam köré fonta, én pedig a derekát átölelve, magam mellé húztam az ágyra. Hátamra feküdtem, ő pedig hozzám hajolva folytatta csókunkat. Óvatosan kezdtem simogatni a hátát, mire sóhajtott egy kisebbet.
- Istenem, de hiányzott már ez - vált el a számtól, de a szemét még mindig csukva, tartva, hajolt is vissza rá. Körül belül fél órán keresztül csókolgattuk és simogattuk egymást, mire sóhajtva egyet lefeküdt mellém az ágyra.
- Te Jimin - fordultam felé összehúzott szemöldökkel.
- Hm? - nézett rám kérdő tekintettel.
- Neked nem kéne suliba lenned?
- Ah Hobi kérlek, ne kínozz - fordult hasra, hogy a fejét a párnába túrhassa.
- Na, kelj csak föl - húztam ki a feje alól a párnát - Nem hagyom, hogy miattam legyenek szar jegyeid.
- Mióta foglalkozol te a jegyekkel? - ült fel az ágyon beletúrva a hajába.
- Én csak a te jegyeiddel foglalkozom - mosolyogtam rá - na, állj fel.
- Olyan kegyetlen vagy - nyöszörgött, miközben felállt és felém fordult.
- Majd gyere - kacsintottam, amire morgott valamit az orra alatt, majd adott egy puszit a számra és kiment a szobából.
A nap többi része a szokásosnál is lassabban telt. Anyáék még délelőtt bejöttek és hoztak nekem pár ruhát. Csak akkor mentek el, amikor a banda, köztük Jimin is, öt óra fele visszajöttek. Elmesélték, hogy hogyan telt a napjuk és mennyi hülyeséget csináltak ma is. Estig beszélgettünk, és húztuk egymás agyát. Suga mondott valamit arról, hogy Yoora összeírta nekem a tanulni valókat, de igazából eszem ágában se volt tanulni.
Miután a banda kilenc óra fele elbúcsúzott tőlem és mindannyian mentek a saját útjukra, Jimin még maradt és állandóan elmondta, hogy mennyivel jobb lehetett volna a napja, ha nem megy suliba, hanem inkább itt marad velem. Ismét csak az anyukája hívására ment haza, olyan hajnali fél 2 fele. Miután ő is elment, azonnal elnyomott az álom.
Másnap reggel anyáék ébresztgettek. Az ágyam mellett ültek és szélesen mosolyogtak.
- Jó reggelt kicsim! Az orvos azt mondta, minden rendben van és hazajöhetsz - sóhajtott anya. Nem kellett több, már ki is ugrottam az ágyból, de mielőtt a ruháimhoz nyúlhattam volna, éles fájdalom nyilalt a fejembe és visszaültem a helyemre.
- Aish.... - nyögtem fel a fejemet fogva.
- Okosan már Hoseok - szólt rám apám - annyira még nem vagy jó állapotban, hogy ugrálj. Otthon is még minimum három napot pihenned kell.
- Jó - ráztam meg a fejem, mire szűnt egy kicsit a fájdalom és lassan felállva magamra kaptam pár ruhadarabot, a többit pedig egy táskába belepakolva a vállamra vettem - Mehetünk - mosolyogtam, majd miután elintéztünk néhány papírt, majd el is indultunk haza. Amint beléptem az ajtón, ledobtam a táskám és a kanapéra vetettem magam.
- Jézusom de jó - motyogtam - mintha éveket lettem volna kórházba.
- Hidd el fiam, nekünk is olyan volt - sóhajtott anya - De nekünk mennünk kell dolgozni... Pihenj sokat, este jövünk! - adott anya egy puszit a homlokomra, majd sietve ki is léptek az ajtón.
A telefonomhoz nyúltam és Jimin névjegyére kattintva, üzenetet kezdtem írni:
"Suli után gyere át. Itthon vagyok" Elküldtem, majd felálltam a kanapéról és a konyhába mentem. Kinyitottam a hűtőt, de ennél üresebbnek még soha nem láttam. Édes Istenem. Komolyan éhen fogok dögleni. Ledőltem a kanapéra és bekapcsolva a tévét a csatornák között kezdtem keresgélni. Nagyjából fél óráig keresgéltem, mire vad kopogást hallottam az ajtó felől. Rápillantottam az órámra. Még csak fél tíz, a suliban javában zajlanak az órák. Kíváncsian az ajtóhoz csoszogtam és kinyitva azt, Jimin állt mögötte.
- Jimin, neked még suliba kéne lenned.. - kezdtem bele, de ő becsukva maga mögött az ajtót, a nyakamba ugrott és csókolni kezdett. Miután észbe kaptam átöleltem a derekát és magamhoz szorítottam. Ellépett tőlem és a telefonját kezdte nyomkodni.
- Rendelek pizzát, szörnyen le vagy fogyva - emelte a füléhez készülékét.
- Ez eddig a legjobb ötleted - mosolyogtam. Fél óra elteltével ki is hozták a pizzát, amit a kanapéra leülve kezdtünk el enni. Szörnyen éhes voltam és úgy faltam, mint még soha. Amíg Jimin az első szeletét rágcsálta, én már a harmadikkal végeztem, amit széles mosollyal figyelt. Lenyeltem az utolsó falatot és jól lakva kinyújtózkodtam. - Köszönöm Jimin - sóhajtottam - imádlak.
- Igazán nincs mit - nyelte le ő is az utolsó falatját, majd átölelte a derekam és hozzám bújt. Újabb fél óra telhetett el úgy, hogy nem szóltunk semmit, csak néha hosszabb csókolózásba kezdtünk. Végig simítottam karján, mire kirázta a hideg és libabőrös lett. - Ho-Hobi - dadogott, majd megköszörülte a torkát, ezzel erőt véve magán, hogy dadogás nélkül beszéljen.
- Igen Jimin? - emeltem fel a szemöldököm.
- Igaz az... Úgy értem... Valahol olvastam régen... De nem tudom ez, hogy megy... Vagyis... Izé ömm...
- Nyögd, már ki könyörgöm - nevettem fel aranyos zavarán.
- Szóval, valahol azt olvastam, hogy akik kómába kerülnek és felkelnek, azok impotensek is lehetnek... Ez... Rád... Khmm... Szóval ez veled így van? - vörösödött el a mondata végére. Nos... Valakinél ez biztos igaz, de az, ahogy Jimin arca vörösre váltott, eléggé azt az érzést keltette bennem, hogy ez rám nem vonatkozik. Egy perverz mosoly tapadt az arcomra és hátára döntöttem a kanapén.
- Tegyünk egy próbát - tapadtam a szájára, amire kikerekedett a szeme és a vállamnál fogva eltolt magától.
- Hobi, neked most pihenned kell én nem azért - hadarta, de mielőtt befejezhette volna, kezeit leerőltettem a vállaimról és újra csókolni kezdtem. Beleharaptam az alsó ajkába, amire ismét felnyögött. Benyúltam a teste és a kanapé közé és úgy kezdtem simogatni a hátát, majd levezetve a kezem fenekébe markoltam.
- Hobi kérlek... - sóhajtott - Még nem szabadna - karolta át a vállam. Mit sem törődve vele, megbillentettem a csípőm, ezzel megérezve szerelmem férfiasságát, amire egyből vér gyűlt az enyémbe és keményedni kezdett az. Egyre többet sóhajtott, mire már a pólómba kapaszkodott
- Hagyd abba... Elég Hobi! - próbált ellökni a magától ismét a vállamtól. Nagyon jól tudtam, hogy nem vagyok abban az állapotban, hogy most feküdjek le Jiminnel. Akármennyire is kívántam, újra rám tört a rettenetes fejfájás és mellé egy kis szédülést is kaptam. Megragadtam a kezét és merev tagomhoz vezettem azt. Amikor a kezével megérintette nadrágomon keresztül, a szeme a kétszeresére kerekedett ki, az ujjai pedig összerándultak.
- Nem vagyok impotens - mosolyogtam rá szélesen és adva a szájára egy kisebb csókot, leszálltam róla és a fürdőszoba felé indultam. Visszanézve még láttam, ahogy szabálytalanul emelkedik a mellkasa. Sóhajtott egyet, majd összeszedve minden erejét felült a kanapén.
- Hova mész? - nézett utánam zihálva.
- Lehűtöm magam - mosolyogtam halványan - és beveszek egy fájdalom csillapítót. Eléggé meg fájdult tőled a fejem - kacsintottam rá, mire csak mosolyogva megrázta a fejét és visszadőlt a kanapéra.
- Megvárlak.
Miután lefürödtem, egy üveg vizet és egy szem fájdalom csillapítót vettem a kezembe. Kisétáltam és leültem a még mindig piros arccal ülő Jimin mellé. Bevettem a gyógyszert, közben pedig egy pillanatra se vettem le róla a szemem. Olyan fiatalos arca van, annyira ártatlan. Eszembe jutott a narancssárga hajzuhatag, amit álmomban láttam rajta. Na meg a férfias arcvonásai. Annyira más volt, de mégis olyan gyönyörű. Ha évek múlva felkelek, ezt az arcot szeretném látni magam mellett.
- Hobi - szólt rám, ezzel kizökkentve álmodozásomból. Megráztam a fejem és felé fordultam.
- Tudod... Érdekes volt látnom magunkat. Mintha valóban megtörtént volna az egész. Teljesen másabb voltál, férfiasabb vonásaid voltak és a narancssárga hajad - húztam ajkaim széles mosolyra - még jobban beléd szerettem - mondtam, majd ölembe húztam és szorosan átöleltem a derekát. Fejemet a mellkasába túrtam, ő pedig rápuszilt hajkoronámra.
♦ Jimin Pov ♦
Fél óra elteltével átvettem a dobozt a futártól, aki most nem Minah volt. Bevittem a nappaliba és azonnal enni kezdtünk. Rettentően éhes lehetett, már mert míg én egy szeletet majszoltam ő már a harmadikat falta. Széles mosollyal néztem, ahogy örül az ételnek. Megette az utolsó szeletét és nagyot nyújtózkodott.
- Köszönöm Jimin - sóhajtottam - imádlak.
- Igazán nincs mit – nyeltem le utolsó falatom majd felé mászva átöleltem derekát és hozzábújtam.
Ismét rengeteg idő telhetett el, hogy némán ölelgettük, csókolgattuk egymást, de annyira vágytam már erre, hogy megszólalni sem tudtam. Végig simított karomon, amire kirázott a hideg és libabőrös lettem.
- Ho-Hobi – jutott eszembe egy fontos kérdés. Valóban tanultunk vagy olvastam a kómás állapotról – már nem tudom -, hogy ezt nem tudtam volna nem megkérdezni tőle. Rettenetesen zavarba estem, mert hát azért.. na.
- Igen Jimin? – vonta fel szemöldökét.
- Igaz az... Úgy értem... Valahol olvastam régen... De nem tudom ez, hogy megy... Vagyis... Izé ömm...
- Nyögd, már ki könyörgöm – nevetett fel.
- Szóval, valahol azt olvastam, hogy akik kómába kerülnek és felkelnek, azok impotensek is lehetnek... Ez... Rád... Khmm... Szóval ez veled így van? – vörösödtem el mondatom végére.
Hirtelen egy perverz mosoly jelent meg arcán és felém hajolva hátra döntött a kanapén.
- Tegyünk egy próbát – tapadt számra, amire kikerekedtek szemeim. Egyáltalán nem ezt akartam hisz még nincs készen rá. Vállainál fogva eltoltam magamtól.
- Hobi, neked most pihenned kell én nem azért… – hadartam, de nem érdekelte. Kezeimet lefeszítette és újra csókolni kezdett és jó erősen megharapta alsó ajkam, amire felnyögtem.Tagadnám, ha azt mondanám, nem élveztem, de nem szabad még ezt csinálnia. Férfiasságom nadrágomban egyre jobban kezdett feléledni, amitől kissé kezdtem magam kínosan érezni. Bal kezével benyúlt a kanapé és testem közé majd kicsit megemelve, hátamat kezdte simogatni és karját lentebb csúsztatva fenekembe markolt.
- Hobi kérlek... – sóhajtottam. - Még nem szabadna – karoltam át. Nem érdekelte tiltakozásom még továbbra sem, megbillentette csípőjét így tökéletesen egymáshoz simultak férfiasságaink amitől boxerembe megrándult péniszem. Ha így folyatja, el fogom veszíteni az eszem. Egyre többet sóhajtoztam és már a pólóját markolásztam.
- Hagyd abba... Elég! Hobi! – próbáltam ellökni magamtól, de ismét sikertelenül jártam.
Kezemet megfogva a sajátjával, férfiasságához vezetett és megéreztem a kemény, merev tagját, amitől kétszeresére kerekedhettek ki szemeim. Ujjaim összerándultak és nem tudtam mit kéne most tennem. Kívántam őt, de tudtam, hogy nem változtathatok a pozíción és teperhetem le.
- Nem vagyok impotens – mosolygott rám és számra egy kisebb csókot adva, leszállt rólam majd a fürdőszoba felé ment. Most komolyan? Képes volt itt hagyni? Képes volt itt hagyni vértől meggyűlt férfiasságommal együtt? Most mégis mi a faszt csináljak? Sóhajtottam egyet és erőmet összeszedve felültem a kanapén. Aigoo, de rossz érzés ez.
- Hova mész? – néztem utána.
- Lehűtöm magam – mosolygott halványan. - és beveszek egy fájdalom csillapítót. Eléggé meg fájdult tőled a fejem – kacsintott rám és mosolyogva megráztam a fejem, habár remélem nem gondolta komolyan.
- Megvárlak – mondtam és elterültem a kanapén. Pár perc múlva visszatért egy üveg vízzel és egy szem tablettával a kezében. Leült mellém, rám nézett és bekapta a gyógyszert, amire gyorsan ivott pár kortyot vízéből. Még mindig fel voltam izgulva, hiába telt már el öt perc. Csak néztem az arcát, ő pedig maga elé bámult. Nem tudom min gondolkodhatott el ennyire, de kezdett megrémiszteni.
- Hobi – szóltam rá, hogy visszahozzam a valóságba. Megrázta a fejét és felém fordult.
- Tudod.. érdekes volt látnom magunkat. Mintha valóban megtörtént volna az egész. Teljesen másabb voltál, férfiasabb vonásaid voltak és a narancssárga hajad… – húzta kaján mosolyra száját. – még jobban beléd szerettem – húzott ölébe és átölelt derekamnál fogva. Fejét mellkasomba túrta én pedig rápusziltam hajkoronájára. Rettentően jól estek az ilyen hirtelen kedves gesztusai.
Kezdtem lassacskán lenyugodni, és az este végére teljesen elfogadtam, hogy nem lesz szex addig, amíg fel nem épül.
- Köszönöm Jimin - sóhajtottam - imádlak.
- Igazán nincs mit – nyeltem le utolsó falatom majd felé mászva átöleltem derekát és hozzábújtam.
Ismét rengeteg idő telhetett el, hogy némán ölelgettük, csókolgattuk egymást, de annyira vágytam már erre, hogy megszólalni sem tudtam. Végig simított karomon, amire kirázott a hideg és libabőrös lettem.
- Ho-Hobi – jutott eszembe egy fontos kérdés. Valóban tanultunk vagy olvastam a kómás állapotról – már nem tudom -, hogy ezt nem tudtam volna nem megkérdezni tőle. Rettenetesen zavarba estem, mert hát azért.. na.
- Igen Jimin? – vonta fel szemöldökét.
- Igaz az... Úgy értem... Valahol olvastam régen... De nem tudom ez, hogy megy... Vagyis... Izé ömm...
- Nyögd, már ki könyörgöm – nevetett fel.
- Szóval, valahol azt olvastam, hogy akik kómába kerülnek és felkelnek, azok impotensek is lehetnek... Ez... Rád... Khmm... Szóval ez veled így van? – vörösödtem el mondatom végére.
Hirtelen egy perverz mosoly jelent meg arcán és felém hajolva hátra döntött a kanapén.
- Tegyünk egy próbát – tapadt számra, amire kikerekedtek szemeim. Egyáltalán nem ezt akartam hisz még nincs készen rá. Vállainál fogva eltoltam magamtól.
- Hobi, neked most pihenned kell én nem azért… – hadartam, de nem érdekelte. Kezeimet lefeszítette és újra csókolni kezdett és jó erősen megharapta alsó ajkam, amire felnyögtem.Tagadnám, ha azt mondanám, nem élveztem, de nem szabad még ezt csinálnia. Férfiasságom nadrágomban egyre jobban kezdett feléledni, amitől kissé kezdtem magam kínosan érezni. Bal kezével benyúlt a kanapé és testem közé majd kicsit megemelve, hátamat kezdte simogatni és karját lentebb csúsztatva fenekembe markolt.
- Hobi kérlek... – sóhajtottam. - Még nem szabadna – karoltam át. Nem érdekelte tiltakozásom még továbbra sem, megbillentette csípőjét így tökéletesen egymáshoz simultak férfiasságaink amitől boxerembe megrándult péniszem. Ha így folyatja, el fogom veszíteni az eszem. Egyre többet sóhajtoztam és már a pólóját markolásztam.
- Hagyd abba... Elég! Hobi! – próbáltam ellökni magamtól, de ismét sikertelenül jártam.
Kezemet megfogva a sajátjával, férfiasságához vezetett és megéreztem a kemény, merev tagját, amitől kétszeresére kerekedhettek ki szemeim. Ujjaim összerándultak és nem tudtam mit kéne most tennem. Kívántam őt, de tudtam, hogy nem változtathatok a pozíción és teperhetem le.
- Nem vagyok impotens – mosolygott rám és számra egy kisebb csókot adva, leszállt rólam majd a fürdőszoba felé ment. Most komolyan? Képes volt itt hagyni? Képes volt itt hagyni vértől meggyűlt férfiasságommal együtt? Most mégis mi a faszt csináljak? Sóhajtottam egyet és erőmet összeszedve felültem a kanapén. Aigoo, de rossz érzés ez.
- Hova mész? – néztem utána.
- Lehűtöm magam – mosolygott halványan. - és beveszek egy fájdalom csillapítót. Eléggé meg fájdult tőled a fejem – kacsintott rám és mosolyogva megráztam a fejem, habár remélem nem gondolta komolyan.
- Megvárlak – mondtam és elterültem a kanapén. Pár perc múlva visszatért egy üveg vízzel és egy szem tablettával a kezében. Leült mellém, rám nézett és bekapta a gyógyszert, amire gyorsan ivott pár kortyot vízéből. Még mindig fel voltam izgulva, hiába telt már el öt perc. Csak néztem az arcát, ő pedig maga elé bámult. Nem tudom min gondolkodhatott el ennyire, de kezdett megrémiszteni.
- Hobi – szóltam rá, hogy visszahozzam a valóságba. Megrázta a fejét és felém fordult.
- Tudod.. érdekes volt látnom magunkat. Mintha valóban megtörtént volna az egész. Teljesen másabb voltál, férfiasabb vonásaid voltak és a narancssárga hajad… – húzta kaján mosolyra száját. – még jobban beléd szerettem – húzott ölébe és átölelt derekamnál fogva. Fejét mellkasomba túrta én pedig rápusziltam hajkoronájára. Rettentően jól estek az ilyen hirtelen kedves gesztusai.
Kezdtem lassacskán lenyugodni, és az este végére teljesen elfogadtam, hogy nem lesz szex addig, amíg fel nem épül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése